2024. augusztus 23., péntek
MINIMÁLBÉR-TÁRGYALÁSOK

A kormány konkrét javaslatára várnak a szakszervezetek

Az augusztus 15-én kezdődött minimálbér-tárgyalások tegnapi, harmadik fordulójában a kormány képviselői 10 százalékosnál nagyobb arányú növelést kínáltak fel – közölte a Tanjuggal Zoran Mihajlović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége (SSSS) tanácsának titkára. Hozzátette, ez kedvező elmozdulás, tekintettel arra, hogy az előző egyeztetés alkalmával, augusztus 19-én a hatalom 8-10 százalékos emelési lehetőséggel rukkolt ki.

„Nem mondták meg, hogy pontosan mekkora lehetne a 10 százaléknál nagyobb arány. Arra számítunk, hogy a Szociális-Gazdasági Tanács kollégiumának pénteki ülésén konkrét javaslattal állnak elő. A többi tárgyalópartner, vagyis a szakszervezetek és a munkaadók kitartanak korábbi javaslataik mellett. Arra várunk, hogy közöljék a kormány konkrét javaslatát, és ehhez tudjuk majd igazítani a saját álláspontunkat. Az esetleges korrekciókról addig nem nyilatkozhatunk” – mondta a szakszervezeti vezető tegnap a Tanjugnak. 

A reprezentatív szakszervezetek, vagyis az SSSS és a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet szerint hozzávetőlegesen 30 százalékkal kellene növelni 2025-re a most 47.000 dináros minimálbért. Szerintük az átlagos fogyasztói kosár értékének 60 százaléka, azaz 61.800 dinár lenne elfogadható, ezt mondták az első két tárgyalási fordulóban. A munkaadók azt állítják, hogy a bruttó hazai termék várható növekedése és az infláció alakulása alapján 8 százalékos növelés lenne reális. 

A minimálbér-tárgyalásoknak szeptember 15-éig be kellene fejeződniük, és ha addig nem sikerül egyezségre jutni, a jövő évi legkisebb keresetről az állam dönt.

A minimálbér várható összegét már évek óta Aleksandar Vučić államfő közli, jóval az egyeztetések kezdete előtt, és így történt az idén is: 51.000–52.000 dinárt javasolt, és mint várható volt, ezzel összhangban tették meg első ajánlatukat a kormány képviselői, de elfogadhatónak tartják a munkáltatók is.

A szakszervezetek szerint mintegy 250.000, a hatalom szerint nem egész 100.000 ember dolgozik minimálbérért. 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele