2024. december 22., vasárnap

Betelt a pohár

Vasárnap a tartományi székvárosban tüntettek a gazdák

Újvidék központjában, a tartományi kormány épületénél gyülekeztek vasárnap délben több gazdaegyesület képviselői, hogy sokadszor is felhívják a hatalom és a közvélemény figyelmét az ágazat elhanyagolt gondjaira, és hogy bejelentsék: ha a kormány továbbra sem váltja be korábbi ígéreteit, traktorokkal Belgrádba indulnak. 

„Ellenőrizzék traktoraik állapotát, jól fújják fel a gumikat, szerezzenek be egy tartály üzemanyagot, és induljunk mindannyian együtt Belgrád felé, ha a kormány nem teljesíti ígéreteit” – hívta fel gazdatársait traktoros tiltakozásra Saša Tomas Ćapi termelő. Megállapította, a mezőgazdasággal foglalkozók szociális kategória lettek,  ha pedig jogaikat követelik, médialincsnek vannak kitéve. Šumadijából érkezett a Beta tudomása szerint Aleksandar Glišić gazda, aki feltette a kérdést, hogyan tárgyaljanak Aleksandar Martinović agrárminiszterrel, amikor ő „a mezőgazdaságról és az élelmiszer-termelésről csak annyit tud, hogy enni kell”. Dejan Rakić termelő leszögezte, nincs mit várni tovább, a gazdák „teljesen tönkrementek”, közben pedig a miniszternél (AleksandarMartinović) és a kormányfőnél (Miloš Vučević) is süket fülekre találnak.

A vasárnap déli ebéd helyett mintegy száz gazda tanyázott le kilenc traktorral az esős, hűvös időben a báni palotánál. A régi ígéretek be nem tartásán túl arra is emlékeztettek, hogy a 72 napos nyári, száraz forróság leperzselte a termést, amiért az államnak elemi csapást kellett volna hirdetnie, és az aszály miatt kárpótlást kellett volna fizetnie a gazdáknak, mint ahogyan Románia, Magyarország vagy Horvátország tette. A tüntetők feliratokkal érkeztek: „Ha a paraszt fennmarad, Szerbia is fennmarad!”, „Tisztességesen akarunk élni a saját munkánkból!”, „Éhes parasztok táplálják Szerbia lakosságát!”, „Szégyen: 10 kiló búza annyit ér, mint egy liter dízel!” stb.

Temetés is volt a kormány épületénél, a mezőgazdaságot temették jelképesen, a gazdák leásták a magukkal hozott keresztet, melyen a mezőgazdaság halálának éveként 2024-et tüntették fel. A kereszt köré szerémségi, bácskai, bánáti, mačvai és Morava menti földet szórtak. Végül zsíros, paprikás kenyérrel kínálták meg a járókelőket.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás