2024. szeptember 11., szerda

Negyvenöt százalékkal drágább a vetés

Kedvezőtlen körülmények közepette zajlik a munka

A tavalyinál 45 százalékkal drágább az idén a kukorica, a napraforgó és a szója vetése. Ráadásul a munka kedvezőtlen körülmények közepette zajlik, az ország egyes vidékein alig volt eső és nagyon szomjazik a föld, másutt a nagy mennyiségű csapadék miatt kemény réteg keletkezett a talaj felszínén, emiatt nem tud kibújni a gyenge növény – nyilatkozták a Beta hírügynökségnek a gazdálkodók.

Jovica Jakšić termelő, akinek a Pancsova melletti Homokbálványoson (Bavaništén) vannak a földjei, elmondta, hogy a napraforgót elvetette, de a talaj felső rétege a kiadós esőzések következtében annyira kemény, hogy a magnak csak a fele kelt ki. Ha úgy alakul, hogy újra kell vetnie, az nem lesz egyszerű, mert nehéz vetőmagot találni, meg drága is.

–  A napraforgónak csak az 50 százaléka kelt ki, viszont a két hektár bevetéséhez szükséges csomag 36 000 dinárba kerül, és nehéz beszerezni. Amit elvetettünk, azt is előre meg kellett rendelni, aztán elég sokat vártunk, mivel nincs belőle elegendő.

– Korábban Ukrajnából érkezett, de ott most háború van, úgyhogy bizonyos mennyiséget Romániából és Magyarországról hoznak be – mondta Jakšić, aki azt is elpanaszolta, hogy az olajrepcét a rovarok támadása miatt többször is permeteznie kellett, ami tovább drágította a termelést. Szerinte a gazdák csak abban reménykedhetnek, hogy a befektetéssel arányosan emelkednek a terményárak is, másképpen nem kifizetődő folytatni a termelést – mondta Jovica Jakšić.

A Požarevac környéki Nedeljko Savić mintegy 120 hektár földet művel, ebből 50 hektárt napraforgónak, kukoricának és szójának szánt, 70-et pedig az ősszel búzával vetett be, ami most már nehezen bírja eső nélkül.

–  Vidékünkön a napraforgó, a szója és a kukorica vetéséhez kielégítő a talaj nedvességtartalma, a búzára viszont nagyon kellene az eső. Minden további csapadékmentes nappal csökken a hozam – vélekedik a gazda. Mint mondja, a tavalyihoz képest körülbelül 45 százalékkal drágább az idei vetés, hiszen a növényvédő szerek, az üzemanyag és a vetőmag ára nagyjából 20 százalékkal emelkedett, a műtrágyáé pedig 300 százalékkal.

Draško Živković is a Požarevachoz közeli Malo Crniće település határában gazdálkodik. Aggódva figyeli a búzatáblákat, hűvös van, nincs elég nedvesség, gyöngén fejlődik a kenyérgabona, és szerinte ez a mostani helyzet biztosan hatással lesz a hozamokra is.

– Reméljük, hogy a vetési költségek után a terményárak is emelkednek. Úgy hallottam, hogy Romániában a napraforgóra (átszámítva) 120 dináros kilónkénti áron kötik a szerződéseket. Nálunk tavaly 60 dinár volt kilója, az idén legkevesebb 80-90 dinárnak kellene lennie, hogy valamit keressünk is rajta – mondta Živković.