A kőolajellátás 1973-ban és 1974-ben, 1978-tól 1980-ig, illetve 1990-ben is globális problémát jelentett: a krízisek minden alkalommal a Közel-Keletről indultak ki. A gázellátásban azonban először tapasztalhatunk világszintű krízist – mondta Robin M. Mills, a Qamar Energy cég megbízott igazgatója, aki a Kőolajkrízis mítosza sikerkönyv szerzője is. A szakember szerint a bizonytalan gázellátás még csak ezután tetőzik, és sokkal rosszabb helyzet elé nézünk, mint amilyent a globális krízis elején tapasztaltunk – írta a gazdasági szakember szavaira hivatkozva a Szerbiai Energiaügyi Ügynökség (AERS).
Ugyanitt kifejtették azt is, hogy világszintű krízisre eddig nem is kerülhetett sor, hisz a gázellátást az utolsó évtizedben globalizálták. A meghatározó nemzetközi fogyasztók pedig hihetetlenül alacsony áron tudtak hozzájutni az energiaforráshoz az elmúlt időszakban – magyarázták.
Az AERS által közvetített elemzésben Mills megemlíti azt is, hogy elapadtak a befektetési források. Példaként Hollandiát hozta fel, ahol földrengések miatt bezárták a legnagyobb gázkitermelő mezőket. Ezzel pedig megszűnt az a kulcsfontosságú forrás, amellyel biztosítani lehetett Európa rugalmas ellátását.
A szakember kitért a cseppfolyós földgáz értékesítésére is: Ausztrália, Oroszország és az Egyesült Államok ugyanis már évtizedek óta jelentős összegeket fektettek a cseppfolyósításba; 2020-ig annak ellenére is folyamatosan növelték a kivitelüket, hogy az ily módon termelt gáz rendkívül drága.
Három olyan tényező van Mills szerint, amely véget vetett az olcsó gáz korszakának. A szakember úgy véli, hogy az első ilyen tényező az a 2017-es pekingi döntés volt, amellyel a kontinensnyi ország a szénfűtés helyett a gázfűtésre tért át az iparban és a lakossági ellátásban. Másodikként közrejátszott a koronavírus-járvány is, az elcsitultával világszerte bekövetkező, megnövekedett energiaigény, végül harmadikként az orosz–ukrán konfliktus tette fel a pontot az i-re, a végletekig feszítve az európai piac amúgy is ingatag helyzetét – magyarázta Mills.
Amerika és az Egyesült Királyság már szankcionálta az orosz gáz behozatalát. Az Unió betiltotta a szén használatát, és a kőolajtermékek felvásárlásának korlátozását is fontolgatja. Mint ismeretes, az EU bejelentette, hogy az év végéig kétharmadra csökkenti az orosz gáz használatát, 2030-ig viszont teljesen függetleníti magát Moszkvától.
Az orosz gáz 83 százalékát a lefektetett csöveken keresztül értékesítik, és ennek 85 százalékát Európa vásárolja fel. Az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta a kontinensre valójában több kőolaj és gáz érkezik, mint korábban: naponta 700 millió dollárt fizetnek az európai országok az orosz kőolajért, 400 millió dollárt a gázért és 22 milliót a szénért.
Amennyiben Brüsszelben a teljes embargó mellett döntenek, vagy pedig adókkal és vámokkal csökkentik a gáz értékesítéséből befolyt orosz jövedelmet, Moszkva valószínűleg visszavág – szögezte le Mills. A szakember kiemelte, hogy az orosz kivitel a világ összkivitelének negyedét képezi. Ennek kiiktatása ugyanakkorra mértékben sújtaná a gázellátást, mintha a piacnak mellőznie kellene az egész Perzsa-öböl és Irak gázexportját. Valódi tartalékokról viszont nem beszélhetünk, mert az európai országok idényenként határozzák meg a félretett mennyiségeket. Észak-Amerikából érkezhet gáz, de ennek a cseppfolyósítása méregdrága folyamat.
A gázpiacon kialakult globális krízis tehát rövid és hosszú távon is károsítja a világgazdaságot, de romboló hatását környezetvédelmi szempontból is megérzi az emberiség. Az orosz gáz mellőzése ugyanis arra késztetheti az európai országokat, hogy visszatérjenek a szén és a mazut használatához – szögezte le a szakértő.
