2024. szeptember 11., szerda

Ötvenhatmillió dinár a szeszes italok készítőinek

Borászatok, pálinkakészítő üzemek és kis sörfőzdék részesültek támogatásban

A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság az idén is két pályázatot írt ki a szeszes italok készítői számára. Az egyik a bor- és pálinkagyártó berendezések, a másik pedig a sörgyártó eszközök beszerzésének a támogatását irányozta elő. Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági titkár tegnap a tartományi kormány dísztermében nyújtotta át a támogatási szerződéseket a borászatok, a pálinkakészítő üzemek és a kis sörfőzdék képviselőinek.

– Elmondhatom, hogy egyre több borászat jelentkezik a tartományi mezőgazdasági titkárság ezen pályázatára. Összesen 275 millió dinárt különítettünk el 2016 óta a borászok és pálinkafőzők eszközbeszerzésére. A pályázók 50 százalékos költségtérítésre tarthattak igényt, de a nők és a 40 évnél fiatalabbak esetében 10 százalékkal magasabb, azaz 60 százalékos a támogatási arány.  Remélem, hogy a jelenlévők a titkárság következő pályázatára is jelentkeznek – fogalmazott Božić.

Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, a tartományi mezőgazdasági titkárság két pályázat vonatkozásában írt alá ünnepélyesen támogatási szerződéseket a borászatok, a pálinkakészítő üzemek és a kis sörfőzdék képviselőivel.

A szerződések aláírása (Fotó: Ótos András)

A szerződések aláírása (Fotó: Ótos András)

– A borászok és pálinkakészítők számára 56 millió dináros keretösszeget osztottunk ki, és 53 borászat, illetve pálinkakészítő üzem részesült támogatásban. A kis sörfőzdék számára viszont 7 millió dináros keretösszeg állt rendelkezésre. Mindössze 5 támogatási szerződést tudtunk aláírni, 3,7 millió dinárt ítéltünk oda. Fontos azt is elmondani, hogy olyan eszközöket, felszereléseket vásárolhattak, ami a bor és a többi szeszes ital elkészítéséhez, tárolásához és gyártásához szükséges. Minden évben kiírjuk ezeket a támogatási vonalakat, és ezek a kis üzemek évről évre pályázhatnak, és pályáznak is.  Az a tapasztalatunk, hogy ezáltal nagymértékben hozzájárulunk a fejlesztésükhöz, és véghez tudják vinni azokat a fejlesztéseket, amelyeket ezek nélkül a támogatások nélkül csak pár év múlva sikerülhetne saját erőből megvalósítaniuk – fejtette ki Ótott Róbert.

Branko Popović, a zombori Ravangrad sörfőzde tulajdonosa elmondta, hogy sokat jelent a számukra a mezőgazdasági titkárság pályázata.

– Vállalkozásunk jelenleg fejlesztés alatt áll, és ezzel a támogatással további beruházásokat tervezünk megvalósítani, többek között kibővítenénk a sörfőzdét. Ezenkívül szeretnénk korszerűsíteni a sörfőzéshez szükséges felszereléseket is – mondta Popović.

Draže Marković, a nagybecskereki Dragić-borászat tulajdonosa elmondta, a támogatás nagy segítség számukra, mivel a borkészítés nem olcsó mulatság, beruházásokat igényel, ezért minden segítség jól jön.

– Mi is korszerűsíteni szeretnénk a borászatunkat, elsősorban új felszerelések beszerezésével – közölte Marković.