2025. március 29., szombat

Minden a terv szerint halad

Már nyolcvanhat ország jelezte részvételét a világkiállításra

Belgrád külvárosában, Surčinban a héten is találkozót tartottak, amely során megtekintették az EXPO 2027 világkiállítás előkészítő munkálatait. Siniša Mali pénzügyminiszter Instargam-bejegyzésében közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a munkálatokat, fontos ugyanis, hogy 2026. december 1-jéig minden elkészüljön. Örülök annak, hogy jelenleg minden a terv szerint halad. Az EXPO mindenképpen hozzájárul Szerbia fejlődéséhez és a polgárok életszínvonalának javulásához – közölte Mali.

Mali korábban többször is nyilatkozta, hogy a világkiállítás óriási lehetőség Szerbia számára, mindenképpen hírnevet hoz az országnak. Az EXPO 2027 világkiállítás hozzájárul a tudomány, a technológia, a kreatív ipar, a turizmus fejlődéséhez, ezáltal pedig a gazdasági növekedéshez. 

Siniša Mali rámutatott arra, hogy már 86 ország jelezte részvételét a kiállításra. Szavai szerint összesen 130 ország részvételére számítanak, amivel minden rekordot megdöntenek. A látogatók megismerhetik a különböző országok kultúráját, zenéjét, gasztronómiáját és a legfontosabb innovációit.

A belgrádi világkiállításra a részvételt többek között megerősítette Svájc, Németország, az Egyesült Államok, de az olyan országok is mint az Egyesült Arab Emírségek, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Málta, Burundi, Kongó, Dél-Szudán. Kína jelenléte különösen megerősíti az EXPO 2027 globális jelentőségét.

Az EXPO megszervezése mindenképpen nagy felelősséget jelent. Az államvezetés felkészülten várja a vendégeket, sikeres rendezvényre számít. A világnak meg kell mutatni, hogy Szerbia a fejlődés útján halad és sok mindenre képes. Az a cél, hogy az ország minden polgára megérezze az életminőség javulását, amelyet a világkiállítás hoz magával. 

A szervezők több mint 4 millió látogatóra számítanak, az EXPO 2027 megszervezése tehát mindenképpen Szerbia legnagyobb fejlesztési projektuma.

Magyar ember Magyar Szót érdemel