2024. szeptember 10., kedd

Feloldják gabonakiviteli korlátokat

A kormány a jövő héten hoz döntést a szabad gabonakivitelről – jelentette be Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter tegnap, miután tárgyalt a Kezdeményezés Szerbia Mezőgazdaságának Fennmaradásáért termelői társulás képviselőivel. Az egyesületnek éppen a búzakiviteli korlátok megszüntetése volt a legfőbb követelése, amiről – a szaktárca iránti más elvárásokkal együtt – korábban írásban tájékoztatta a minisztériumot.

Nedimović a tegnapi találkozó után azt is elmondta, „az agrárkölcsönökkel kapcsolatos technikai részletekről”, valamint arról is megállapodtak, hogy a szélsőséges szárazság sújtotta vidékeken kitolják az állami földek bérleti díja fizetésének határidejét. A gazdák azt is követelték, hogy a tejprémiumot állítsák vissza az első negyedévi szintre, a miniszter azonban arra kérte őket, adjanak egy hetet a kormány illetékeseinek e kérdés megvitatására.

Vukašin Baćina, a Kezdeményezés Szerbia Mezőgazdaságának Fennmaradásáért egyesület elnöke az újságíróknak megerősítette: 15 dináros tejprémiumot kértek, de beleegyeztek abba, hogy egy hetet várnak a miniszteri ígéretek teljesítésére.

Radoslav Adamović, a társulás alelnöke kijelentette: elégedetlenek a találkozó eredményével, mert a szabad búza-, kukorica-, napraforgó- és étolajkivitel engedélyezésén kívül egyelőre semmi mást nem értek el. „Nedimović azt mondta, szeptemberig feloldják a kiviteli korlátokat, utána pedig szemügyre veszik a piaci helyzetet. További követeléseinkkel kapcsolatban, tehát hogy hektáronként 100 liter gázolajat mentesítsenek a jövedéki adótól, valamint hogy a műtrágya árának a felét térítse meg az állam, majd csak az új kormány tud állást foglalni. Azt is el szeretnénk érni, hogy hektáronként 300 euró közvetlen támogatást kapjanak a termelők, erről azonban csak jövőre, pontosabban a jövő évi költségvetés tervezésekor lehet szó” – mondta Adamović, hozzátéve, hogy a tárgyalás kimeneteléről tájékoztatják egyesületük igazgatóságát, majd döntenek a következő lépésekről.