2024. szeptember 10., kedd

Az infláció csökkenését várják

Siniša Mali: A válság ellenére jól teljesít a szerb gazdaság

A Szerbiai Nemzeti Bank előrejelzése alapján arra számítunk, hogy az infláció stabilizálódik, és a következő hónapokban fokozatosan csökken. Más európai országok is erre számítanak, remélem, hogy így lesz – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Siniša Mali pénzügyminiszter.

A tárcavezető kiemelte, hogy a világot sújtó válság ellenére jól teljesít a szerb gazdaság. Az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, a második negyedévben pedig 4,1 százalékkal növekedett. Elmondta, hogy az állam ellenőrzés alatt tartja az alapvető élelmiszerek, az üzemanyag és az energiahordozók árát, máskülönben az árak az egekbe szöknének, mint ezt egyes fejlett országokban látjuk. Hozzátette, hogy a kormány az árak stabilizálása érdekében hetente tárgyal a termelőkkel és a kereskedőkkel.

Mali hangsúlyozta, hogy a dinár árfolyama stabil, és talán ez a legfontosabb az infláció ellenőrzés alatt tartásában.

– Az évközi infláció júniusban 11,9 százalékot tett ki, de sokkal nagyobb lenne, ha nem hoztuk volna meg a szükséges döntéseket és intézkedéseket. Ezenkívül a pénzromlást leginkább az import okozta. Ellenőrzés alatt tarthatjuk ugyanis az alapvető élelmiszerek és energiahordozók árát, de nem ellenőrizhetjük a termékek behozatalát, ami hatással van az inflációra – közölte Mali.

Hozzátette, hogy a pénzromlással jobban megküzd Szerbia, mint más országok. Jelenleg hatalmas a válság a világon. A közgazdászok szerint ilyen krízis a második világháború óta nem volt. A földgáz és a villanyáram ára elszállt, ami világszerte rekordmértékű inflációhoz vezetett. Az európai országok a recesszió felé tartanak, az emberek elveszítik a munkahelyüket, de a válság hatását még csak ősszel érezzük meg. Szerbiában azonban az állam magára vállalja a krízis legnagyobb részét.

Mali rámutatott arra, hogy a villanyáram ára rég nem változott, ami már tarthatatlan, és ezen változtatni kell a jövőben.

– Az áram hatalmas drágulása ellenére a világon, mi alacsonyan tartottuk az árát a gazdaság és a lakosság számára. Azon munkálkodunk, hogy megvédjük a polgárok életszínvonalát. Emlékeztetett arra, hogy a válság ellenére Szerbia nem állt le egyetlen nagy projektummal sem, az állam teljesíti a kötelezettségeit.

– Szerbiában a GDP az első és a második negyedévben is növekedett. A fejlett európai országok viszont már recesszióban vannak. Az év első felében 1,4 milliárd eurót tett ki a közvetlen külföldi beruházások értéke. Tavaly 3,9 milliárd euró volt, ami meghaladta a 2019-ben jegyzett számot. A munkanélküliségi ráta is alacsonyabb, mint három évvel ezelőtt – fogalmazott Mali, és kiemelte, hogy az államháztartás jelenleg stabil, és a világot sújtó válság ellenére továbbra is a jó gazdasági eredmények elérésére törekszenek.