2024. szeptember 10., kedd

Áramkorlátozást nem terveznek, de drágulás várható

Az energiaügyi miniszter közölte: nincs tervben semmiféle áramkorlátozás. Zorana Mihajlović megfogalmazása szerint „nevetséges volna”, ha Szerbiának, mint minden más országnak, nem létezne válságterve bármilyen helyzetre, akár gázról, akár áramról van szó. Jelezte, hogy drágul az áram, legfeljebb 10 százalékkal.

„A sajtó közölt híreket az állítólagos korlátozásról, a horvát médiából vették át, hogy Szerbiában áramkorlátozás lesz. Nem lesz, ezt egy pillanatra sem vettük tervbe, viszont bizonyos fokú drágulás várható, meglátjuk, milyen arányú, de úgy 10 százalékig emelkedhet az ár. Nem azért, hogy fedezze a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tetemes adósságait, hanem azért, hogy a tartozás ne növekedjen” – nyilatkozta Mihajlović. (Májusban az EPS 10–15 százalékos drágulást emlegetett, a Költségvetési Tanács július első hetében 15–20 százalékos emelést látott indokoltnak, majd Aleksandar Vučič államfő július 18-án legfeljebb 10 százalékra tette a lehetséges arányt, mondván, „azon leszünk, hogy ne legyen több 10 százaléknál”, azóta ennél többről nincs hír.)

(Fotó: Beta)

(Fotó: Beta)

A miniszter asszony a Prva tévé műsorában elmondta: szombaton, július 22-én, amikor országszerte hőségrekordok dőltek meg (a léghűtő berendezések korlátlan üzemeltetése miatt), az országban 92 millió kilowattóra áram fogyott, ennek 9 százalékát külföldről kellett behozni, mert a hazai termelés elégtelennek bizonyult. „Szerbiában lesz elegendő gáz, áram és kőolajszármazék, csak az a kérdés, mennyibe kerül mindez, egymilliárd eurót már kiadtunk ezekre, de többre is szükség lesz. A napi áramszükséglet 6–12 százalékát importáljuk, szerintem a télen a behozatal 20-30 százalék is lehet – mondta Mihajlović. Hangsúlyozta, hogy „pillanatnyilag a 3,5 millió fogyasztóból 1000-nek nincs áramja, és hogy az egész államvezetés azon fáradozik, hogy télire legyen áram és fűtés. Emlékeztetett: Oroszországgal megállapodtak a gázbehozatalról a következő három évre, és kőolajszármazékokból is vannak tartalékok.

„Az EPS-ben keletkezett problémák miatt ezen a télen és a következő egy évben is biztosan árambehozatalra szorulunk. Az energiarendszer nagy és lomha, évekre van szükség ahhoz, hogy összeomoljon, de ahhoz is, hogy feljavítsuk. Abban biztos vagyok, hogy nem ismétlődik meg a tavaly decemberi helyzet, amikor az állam sürgős beavatkozására volt szükség, mert a rendszert összeomlás fenyegette. Harminc éve nem építkeztek a szerbiai villamosenergia-iparban. Ahhoz, hogy 2030-ban vagy 2040-ben is legyen elég áram, az EPS-nek mielőbb hozzá kell látnia új erőművek építéséhez, gyorsabban kell befektetni az áramátviteli hálózatba is, hogy versenyképesek legyünk, és ne függjünk a behozataltól, hogy a Szerbiai Villanygazdaság regionális játékos lehessen” – mondta a miniszter.