2024. szeptember 14., szombat

Egy hónap alatt 300 millió eurós közműfejlesztés

Hatvan éve nem dolgozott ennyi útépítő Szerbiában

Az ország egyik legnagyobb építőhelye pillanatnyilag a moravai közúti folyosó, melyen autópálya köti majd össze Pojate és Kruševac településeket, valamint az egész vidéket Nyugat-Szerbiával, Čačakkal és Preljinával. Tíz éve még senki sem hitte volna, hogy lesz gazdasági erőnk autópályát építeni Kruševac és Čačak között. Ma nagy ütemben folynak az útépítési munkálatok, az építőhelyeken nap mint nap több mint 2000 ember dolgozik. Ennyien a múlt század 60-as évei óta nem voltak egyidejűleg alkalmazva útépítésen – állapította meg Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és közműfejlesztési miniszter a Tanjug Televízió műsorában. Arról is beszélt, hogy a kormány hatalmas összegeket fektet a közműfejlesztésbe, így például csak az idén szeptemberben több mint 300 millió eurót költöttek autópályákra, gyorsvasutakra, vízi és légi közlekedésre.

Az ország történetének egyik legnagyobb, 1,8 milliárd értékű vasúti beruházása még ezután várható, ez pedig a Belgrádtól Nišig, onnan pedig Észak-Macedóniáig vezető vasút megépítése, melyhez az Európai Unió 600–800 millió euróval járul hozzá. A miniszter közlése szerint már megkezdődött a szerződéskötés a kivitelező vállalatokkal. A belgrád–niši szakasz 245 kilométeres lesz, és ezt a távot két óra alatt teszik majd meg a szerelvények. Közben folynak a tárgyalások a Telekommal arról, hogy vezeték nélküli internettel fednék le a Belgrád és Újvidék közötti vasutat, később pedig más vasúti közlekedési vonalakat is.

A vízi közlekedés fejlesztését célzó beruházások kapcsán Momirović elmondta: az Európai Unióval közösen most dolgoztak ki egy projektet, mely szerint Szerbia jelentős uniós támogatást kap ahhoz, hogy Futak környékén javítson a Duna hajózhatóságán. Tervbe vették azt is, hogy Prahovónál kiemelik a Dunából a második világháború idején elsüllyesztett német hadihajókat, mert a mélyben fekvő roncsok nehezítik a vízi közlekedést. A múlt század 50-es, majd 70-es éveiben már megpróbálkoztak ezzel, de nem jártak sikerrel. Most német segítséggel emelnék ki a hadiflotta maradványait.