2024. szeptember 14., szombat

Bővül az RWA pirosi telephelye

Az RWA Szerbia Kft. 13 évvel ezelőtt alakult meg. (Anyavállalata, az osztrák Raiffeisen Ware Austria AG, mely az osztrák termelők 150 évvel ezelőtt alakult kooperációja). Kezdetben műtrágya-forgalmazásával foglalkozott, később vetőmageladással, majd pedig terményfelvásárlással és -exporttal (manapság már évente több mint 500 ezer tonna gabonát vásárol fel az itteni termelőktől).

Az RWA 2015-ben vásárolta meg a pirosi telephelyet, amelynek tárolási kapacitása éveken át 4000 tonna volt, de három hét múlva 20 ezer tonnára bővítik, új silókat és két padlós raktárat adnak át rendeltetésének – hallottuk a múlt héten azon az alkalmi ünnepségen, amelyet a vállalat bővítése kapcsán tartottak meg. Elhangzott az is, hogy Piroson tervezik a magvető-feldolgozó üzem megépítését, melynek éves kapacitása 10–12 ezer tonna búza, árpa és szójabab vetésre való előkészítése lesz.

Tudni kell, hogy a pirosi telephely mellett az RWA tulajdonában van a 4700 tonna férőhelyű nagybecskereki raktár, emellett a belcsényi kikötőt is béreli, melynek kapacitása 22 000 tonna gabona és a törökbecsei raktár, mely 12 000 tonna rakomány tárolására elegendő.