2024. december 22., vasárnap

Új moratórium – két lehetőség

A tavaly március 18-a előtt felvett hiteleknél több törlesztőrészlet, a későbbi kölcsönök esetében új halasztás kérhető a bankoktól

Április végéig pályázhatnak a sorrendben harmadik moratóriumra azok, akiknek problémái merültek fel az adósságaik törlesztésével. Arról, hogy ezt ki kaphatja meg, a bankok egyénileg döntenek. A múlt évben a hitelt felvett személyek 94 százaléka élt az első moratóriummal, a másodikkal pedig a 86 százaléka, számolt be a Szerbiai RTV.

A múlt évben a bankok is nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis az ügyfeleik többsége csak a lakásvásárlás és készpénzfelvétel miatt fordult hozzájuk. A világjárvány idején az adósságtörlesztés elhalasztására irányuló kérelmek kerültek előtérbe, 2021 kezdete óta a bankok legfeljebb hat évre rövidítették a készpénzkölcsönök határidejét. Mindezt a munkahelyek elvesztésével és a folyamatos bizonytalansággal magyarázzák, ami miatt a bankoknak is új stratégiákat kell kidolgozniuk ahhoz, hogy zavartalanul végezhessék munkájukat.

A Szerb Nemzeti Bank bejelentette, hogy a hitelt felvett polgárok többsége már januárban jelentkezett a moratóriumra. Ez 37.000 embert jelent, többségük, a polgárok 64 százaléka, a készpénzkölcsönök törlesztésének átütemezését kérte korábban.

A polgárok most két lehetőséggel élhetnek. A 2020. március 18-áig felvett hitelek esetében a fennmaradó adósság törlesztését 107 részletre hosszabbíthatják meg, mások pedig új moratóriumot kérhetnek a banktól.

Mirjana Đorđević, a Sberbank munkatársa szerint itt a munkanélküliség az elsődleges kritérium, a jövedelem csökkenése, vagyis az országos átlag alatti kereset. Az új moratóriumra vonatkozóan ez a rendelet előírja, hogy az ügyfelek hat hónapos türelmi időt kapnak, a visszafizetési idő pedig fél évvel meghosszabbodik, és kamatot fizetnek a türelmi időszakra, de dönthetnek arról, hogy a kamatot a türelmi időszak alatt fizetik-e, vagy elhalasztják azt az időszak végére.

Zoran Grubišić, a Belgrádi Bankakadémia munkatársa elárulta, hogy a legtöbb ügyfél elfogadja az ajánlott lehetőségeket és moratóriumokat. Grubišić szerint minden érintett fél meg akarja tartani a rendelkezésre álló jövedelem nagy részét, ezért tiszteletben tartja a Szerb Nemzeti Bank által felkínált ajánlatokat és alkalmazzák is azokat. Másrészt a bankok szigorú kockázatkezeléssel rendelkeznek, ezért mindegyik eltérő politikát folytat.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás