2024. október 2., szerda

Harmincmillió eurót fektetnek az Újvidéki Kikötőbe

A legnagyobb szerbiai vízi közlekedési beruházás lesz az, amit az egyesült arab emírségekbeli DP World, az Újvidéki Kikötő új tulajdonosa bejelentett – állapította meg Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési miniszter, miután Belgrádban találkozott az arab cég képviselőivel. A dunai létesítménybe 30 millió eurót tervez befektetni a DP World.

A szakminisztériumi közlemény szerint Mihajlović afelől biztosította a DP World vezetőit, hogy a helyi önkormányzat és a szerb kormány részéről maximális segítségre számíthatnak a beruházás végrehajtásában. „Azt tervezzük, hogy Szerbiát a Nyugat-Balkán multimodális csomópontjává tesszük, és 2021-ig a Dunát és a Szávát összekötjük a 10-es közúti és vasúti korridorral. Ezért nagy jelentőségű számunkra a jelzett beruházás” – mondta Mihajlović, és hozzátette, hogy a kormány érdekelt a szendrői és a belgrádi kikötőbe való befektetésekben is.

Rashid Abdulla, a DP World végrehajtó igazgatója elmondta: az Újvidéki Kikötő megvásárlása a cég első balkáni befektetése, és azért döntöttek így, mert tudatában vannak a Duna európai összekötő szerepe fontosságának. Kiemelte, hogy a DP World hat kontinens 41 országában dolgozik, több mint 35 000 foglalkoztatottja van, éves bevétele pedig több mint négymilliárd dollár.

Az Újvidéki Kikötő 7,99 millió euróért kelt el, a privatizációs szerződést az arab céggel várhatóan május 6-án írják alá.