2024. október 2., szerda

Aranyat ér az aranytartalék

Szerbia az utóbbi hét évben 6,4 tonnával bővítette nemesfémkészletét

A Szerb Nemzeti Banknak március végén 20,7 tonna aranytartaléka volt. Ez a nemesfémmennyiség 862 millió amerikai dollárt, vagy 767 millió eurót ér.

A jegybank illetékesei a Nova ekonomija gazdasági szaklapnak elmondták: az ország devizatartalékának szerkezetében az arany 6,7 százalékot tesz ki. Az aranytartalék 95 százalékát itthon őrzik: a 19,7 tonna aranyat a központi bank széfjében, jobban mondva páncéltermében helyezték el. A többi külföldön van.

2001 és 2005 között a külföldön tartott aranytartalék csaknem 10 tonnával csökkent. A Szerb Nemzeti Bank 2005 óta nem adott el aranyat, hanem devizatartalék-stratégiájának megfelelően hazai arany vásárlásával (a 2010. év kivételével) folyamatosan növelte e nemesfém arányát a devizatartalékokban. A növelés nem volt egyenletes, 2005 és 2012 között összesen 2,5 tonnával gazdagította a tartalékot, majd 2012 után lényegesen nagyobb ütemben növekedett az aranytartalék, ami azt jelenti, hogy csak ebben az periódusban egyharmadával bővült. Tavaly 1066 kilogrammot, 2019 első három hónapjában pedig 326 kilogrammot tettek hozzá.

A Nova ekonomija emlékeztet arra, hogy tavaly Alekandar Vučić államfő azt sugallta Jorgovanka Tabaković bankkormányzónak, hogy vásárolja az aranyat, mert egy újabb gazdasági világválság esetén ez ér a legtöbbet. A központi bank állandóan figyeli a nemzetközi pénzpiaci folyamatokat, valamint a mérvadó piaci szereplők előrejelzéseit. Közben folytatja a hazai gyártású aranyrudak vásárlását, ami összhangban van a Szerb Nemzeti Bankról rendelkező törvénnyel, melynek értelmében a jegybank az országban vásárolhat és eladhat aranyrudakat.

Az utóbbi években több ország is úgy döntött, hogy hazaszállítja külföldön őrzött aranytartalékát.

2014-ben Hollandia több mint 122 tonna aranyat vitt haza New Yorkból, de tartalékának 69 százalékát továbbra is az országon kívül, New Yorkban, Ottawában és Londonban tartja. Németország 2013 és 2016 között 530 tonnányi tartalékát, vagyis az összesnek több mint a harmadát vitte vissza az országba New Yorkból és Párizsból. A német központi bank közzétette, hogy tervei szerint 2020-ig az aranytartalék 37 százalékát New Yorkban, 13 százalékát Londonban tartja, 50 százaléka pedig Frankfurtban lesz.

2012-ben Venezuela 160 tonna aranyat szállított haza az Egyesült Államokból és Európából. Tavaly még 14 tonnát szeretett volna hazavinni Londonból, de a Bank of England, az Egyesült Királyság központi bankja, az USA kérésére elutasította a tartalék áthelyezését.