2024. október 2., szerda

Három hitelmegállapodás a Világbankkal

Korszerűsítik az adórendszert, az elektronikus közigazgatást és a regionális kereskedelmet

Siniša Mali pénzügyminiszter és Stephen Ndegwa, a Világbank belgrádi irodájának vezetője tegnap három, összesen 142 millió dollár értékű megállapodást írt alá. Ebből a pénzből korszerűsítik az adórendszert, valamint fejlesztik az elektronikus közigazgatást és a regionális kereskedelmet.

A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a megállapodások nagyon kedvező feltételeket tartalmaznak, a közös projektumok pedig hozzájárulnak az ország erőteljesebb gazdasági fejlődéséhez.

Az építésügyi tárca és a Világbank küldöttsége (Fotó: Beta)

Az építésügyi tárca és a Világbank küldöttsége (Fotó: Beta)

– Hosszú évek óta eredményesen működünk együtt a Világbankkal. Néhány évvel ezelőtt, amikor az ország a csőd szélén állt, még egészen másról tárgyaltunk: a pénzügyi konszolidáció lehetőségeiről, a nagy adósságokról, ma viszont örömmel állapíthatom meg, hogy témánk Szerbia gazdaságának bővítése, a növekedési ütem felgyorsítása, egy versenyképesebb gazdaság építése – mondta Mali. Részletezte, hogy az adóhivatal modernizálásával, teljes automatizálásával csökkennek a polgárok és a gazdaság adótörlesztési költségei, és hatékonyabbá válik az adóbeszedés, gyorsabban visszatérítik az áfát, ami egyébként a szerbiai gazdálkodók egyik alapvető követelése. A gyorsabb áfa-visszatérítést eredményező újítások első eredményeit várhatóan már az év végén tapasztalhatják az érintettek. Jövőre indul az adóhivatal teljes automatizálásához szükséges szoftver beszerzésének eljárása, valamint a káderképzés, a rendszer átfogó gyakorlati alkalmazását pedig 2021-re tervezik. Erre a célra 52 millió dollárt szánnak.
Az e-közigazgatás fejlesztésére a szerb kormány a Világbanktól 50 millió dollárt kap. Ebből a pénzből jelentősen növelni tervezi az elektronikus szolgáltatások minőségét, hiszen, mint a pénzügyminiszter fogalmazott, ez „az egyik leghatékonyabb fegyver a korrupció és az árnyékgazdaság ellen”.
A harmadik megállapodás a nyugat-balkáni kereskedelem fejlesztésére, a szállítási könnyítésekre irányul, ez 40 millió dolláros projektum.
– A cél az államközi együttműködés és kereskedelem előmozdítása a térségben. Automatizáljuk a vámszervek munkáját, növeljük az átláthatóságot, felgyorsítjuk az áru áramlását a régióban – magyarázta Mali a Pénzügyminisztérium közleménye szerint. Elmondta azt is, hogy a programot két, egyenként ötéves szakaszban valósítják meg, valamint hogy a világbanki hitelek segítségével lehetővé válik a gazdaság szerkezeti reformjának folytatása.

A hitelszerződések aláírásánál jelen volt Cyril Muller, a Világbank Európával és Közép-Ázsiával megbízott alelnöke és Dragana Marković, a szerbiai Adóigazgatóság vezetője. A megállapodás aláírása előtt a pénzügyminiszter külön találkozott Mullerrel, aki elismeréssel szólt Szerbia makrogazdasági eredményeiről.

A Világbank alelnöke tegnap Zorana Mihajlović építésügyi miniszterrel a közúti és vasúti szállítás fejlesztésének stratégiájáról cserélt véleményt. Muller gratulált a tárcavezetőnek a 10-es közúti folyosó sikeres befejezéséhez. Megfogalmazása szerint Szerbiának minden lehetősége megvan arra, hogy kulcsszerepet vállaljon az európai piacok összekapcsolásában. Mihajlović arról tájékoztatta a nemzetközi pénzintézet tisztségviselőjét, hogy a szakminisztérium újabb, ötmilliárd eurós beruházási ciklust indít, és hogy készül a nemzeti szállítási stratégia.