2024. október 1., kedd

Oroszország feltartóztatja a szerbiai húsbevitelt

Négy hazai vállalat termékei nem feleltek meg az előírásoknak

Oroszország két hónapra felfüggesztette a Szerbiából érkező hús behozatalát. Az egészségügyi felügyelőség április folyamán végezte el rend szerinti ellenőrzését a hazai húsipar nagyobb vállalatainál. Ekkor súlyos szabálytalanságra lettek figyelmesek a vizsgált cégeknél, így a Matijević, a Big Bull Foods, a Zlatiborac és a Carnex húsipari vállalatok által előállított hús és húsipari termékek behozatalát ideiglenesen felfüggesztették. A hatvan napra szóló tilalom ma lépett hatályba – írja a Politika.

Az orosz egészségügyi felügyelőség megerősítette, hogy 19 alkalmazottjuk áprilisban hat szerbiai húsgyárat látogatott meg, négyben pedig súlyos szabálytalanságokat jegyeztek fel.

Az ideiglenes intézkedés közvetlenül a vállalatok felé irányul, Szerbiát mint államot nem érinti – nyilatkozta a Politika napilapnak Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter. Hozzátette, hogy a négy vállalatnál olyan szabálytalanságok merültek fel, amelyeket rövid időn belül helyre lehet állítani. Kiemelte, hogy tárgyalásokat folytatnak az orosz megrendelőkkel, és az elkövetkező 20 napon belül alkalmazkodni fognak az orosz egészségügyi előírásokhoz. Az orosz egészségügyi felügyelőség döntését ugyanis az oroszországi normatív és technikai előírások és feltételek megsértésére vonatkozóan hozta meg, szerepel a Matijević, a Big Bull Foods, a Zlatiborac és a Carnex cégek közös nyilatkozatában, amelyet a Politika szerkesztőségébe küldtek.