2024. szeptember 30., hétfő

Felejtsük el a Volkswagent!

Törökország vagy semmi! – így hangzik röviden a Németországból érkező friss hír, miszerint a német Volkswagen február végéig dönt tervezett, törökországi új gyárának sorsáról. A VW júliusban hozta nyilvánosságra döntését, miszerint sem Szerbiában, sem máshol, hanem Törökország nyugati partjainál, Manisában építené ki új leányvállalatát, ahol 2022-től a VW Passat és a Škoda Superb típusú járműveit gyártaná. Nem kisebb tervekről számoltak be akkor, minthogy évi 300 ezer gépkocsit állítatnának elő.

Időközben Törökország megtámadta Szíriát, ami a nyugat erőteljes reakcióját váltotta ki, így a VW elodázta projektumát az idei év végéig. A német média napokban közzétett hírei szerint viszont február előtt nem várható végleges döntés, de az biztosra vehető, hogy a politikai pálfordulás ellenére sem keresnek új helyszínt a beruházásnak.

Mint ismeretes, Bulgária és Románia mellett Szerbia is azon országok között szerepelt, amelyeket az elsődleges latolgatások szerint a VW kiszemelt, így ezekben az országokban még mindig él a remény, hogy a helyzet alakulása folytán esetleg mégis épp náluk köt ki a világ egyik legerősebb gépkocsigyártó cége. A Volkswagenból érkező hírek mégis arra utalnak, hogy erről szó sincs, a gyáróriás kitart elsődleges terve mellett, miszerint Törökországban fektet be mintegy 1,3 milliárd euró értékben. Ha ez nem sikerül, teljesen eláll az új részleg kiépítésétől. Ez esetben a Passat és a Suberb – melyet jelenleg Csehországban állítanak össze –, gyártásának helyszíne minden bizonnyal Pozsony lesz.

A VW jelenleg Németországban építi új gyárcsarnokát, melyet a tervek szerint 2022-től az elektromos autók gyártására állítanak be.