2024. szeptember 30., hétfő

Adómentesség az elektromos és a hibrid járművekre

Január elsejétől mentesülnek az adókötelezettség alól az elektromos üzemű és azok a hibrid járművek, amelyekben legalább az egyik üzem elektromos. Erről rendelkezik az idevágó adótörvény módosítása, melyben megfogalmazták a regisztrált fegyverek megadóztatását is.

Forrás: Pixabay

Forrás: Pixabay

Az adómentesség a hibrid és az elektromos személygépkocsik mellett minden más típusú elektromos járműre is vonatkozik: motorkerékpárokra és triciklikre , de a vízi járművekre is. Szerbiában a nyilvántartásba vett hibrid járművek száma 200 körül mozog, ami azzal indokolható, hogy még túl drágák a lakosságnak. Az adómentesség egyfajta bátorítást jelenthetne a nagyobb érdeklődésre.

Egy könyvelői ház szakértői az eKapija portálnak kifejtették, hogy a hibrid járművek túl drágák a szerbiai gazdasági helyzetben, ezért nehéz elképzelni, hogy az adókedvezményekkel lényegesen megnövekedne jelenlétük a szerbiai utakon. Ugyanakkor kár, hogy a jóval elterjedtebb gázüzemű autókat nem vették számba, pedig azok is hozzájárulnak a környezetkíméléshez.