2024. október 2., szerda

Ne igyunk előre a medve bőrére!

ÁTMENETI SZERZŐDÉS

Az átmeneti szerződés elfogadásakor a szerbiai sajtót a hazai mezőgazdaságot temető sötét hírek járták be. Most azonban, a kormánydöntés meghozatala után három hónappal úgy tűnik, alaptalan volt a riogatás. A Dnevnikben megjelent elemzés szerint eddig csupán jelentéktelen, marginális hatásokról számolhatunk be. A külföldi áru nem árasztotta el és nem fojtotta meg a szerbiai termelést. Nem kell azonban előre innunk a medve bőrére.

Két tényezőt ugyanis illik figyelembe venni, mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le az egyezmény életbe léptetésének első negyedéve alapján. A világgazdasági válság hatására ugyanis rendkívüli mértékben csökkent a külföldi áruforgalom. A kereslet drasztikus csökkenése mögött természetesen nem a szerbiai ipar ereje mutatkozik meg, épp ellenkezőleg, az derül ki belőle, hogy a válság mélyen sújtja az ország gazdaságát. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a mezőgazdaságot valóban negatívan érintő behozatal előtt a megállapodás értelmében majd csak évek múltán nyílik meg a kapu. Jelenleg még csupán a Szerbiában nem termelt mezőgazdasági termékekre és a behozott szaporítóállományra törölték el a vámokat. Csak az egyezmény életbe lépésétől számított harmadik évben válnak vámmentessé a szerbiai mezőgazdaságot érzékenyebben érintő külföldi mezőgazdasági termékek. Egyelőre még csak az államot érinti komolyan az átmeneti egyezmény életbe léptetése. A költségvetésbe március végéig 14 milliárd dinárral kevesebb folyt be, ami jórészt a vámbevételek csökkenésének a számlájára írható.