2024. október 2., szerda

Pálinkafesztivál Gyulán

Ismét nevezési rekord dőlt – Vajdaságból is sok versenypálinka érkezett

Április 17. és 19. között rendezik meg Gyulán a Várkertben a hagyományos pálinkafesztivált, sok gasztronómiai és szórakoztató rendezvénnyel.

A nyitás pénteken 14-kor lesz, a miniszteri fórumot 19.50–kor követi majd a hivatalos megnyitó.

Szombaton böllérnapot tartanak, és első ízben sódarmustrát, a lovagrendek felvonulását követően pedig 16 órai kezdettel kihirdetik a XVII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny, valamint az I. Kizárólag Pálinka-, Gyümölcspárlat Alapú Italok, Likőrök Nemzetközi Versenye eredményeit. Az idén ismét rekordot döntöttek a versenyzők: 707 nevezés érkezett – köztük sok vajdasági.

Vasárnap nemzetközi főzőverseny lesz, és nemcsak ennek eredményeit hirdetik majd ki, hanem a Magyar Pálinka Szépe verseny eredményét is.