2024. október 2., szerda

A keveset is lefaragják

MEZŐGAZDASÁGI BÜDZSÉ
Azt a kocsiba fogott lovat ostorozzák a leggyakrabban, amelyik a legjobban húz. A megjegyzés híven tükrözi a szerbiai mezőgazdaság jelenlegi helyzetét és megítélését. Az amúgy is szerény mezőgazdasági büdzsét tovább fogják csökkenteni a hamarosan sorra kerülő költségvetési kiigazításkor. Saša Dragin a Poljopartnernek adott múlt heti interjúban maga is beismerte, hogy a kormány a mezőgazdasági költségvetés 26 százalékos lefaragását tervezi.

Pedig a 2008-as évhez viszonyítva már korábban is egynegyedével csökkentették az agráriumnak folyósított pénzt, ami ezzel az elvonással az egész költségvetésnek a 2,7 százalékára zsugorodott. Most még kisebb arányban fog részesülni a mezőgazdaság az állami pénzek elosztásából! (A környező országokban kétszer-háromszor ekkora – 5 százalék körüli – az agrárium részesedése.) Ahelyett, hogy ésszerűen gondolkodva a kormány a mezőgazdaságot, a legexportképesebb szerbiai ágazatot támogatná, a folyamatos pénzelvonással egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja azt.

A kormány már elfogadta a költségvetés kiigaztásáról szóló javaslatot, melynek értelmében a kiadásokat 28,9 milliárd dinárral mérséklik. A pontos számokat még nem ismerhetjük, de ha a Saša Dragin által előrejelzett 26 százalékos költségvetési lefaragás valósul meg, akkor a mezőgazdasági büdzsé több mint 5 milliárd dinárral fog csökkeni. A Magvető óbecsei gáláján viszont Fremond Árpád, a mezőgazdasági bizottság tagja megjegyezte, hogy az elvonás sajnos lehet 30 százalékos, vagy azt meghaladó is!

Eközben a szakemberek már arról beszélnek, hogy a most módosított költségvetés legföljebb szeptemberig tarthat ki. Ez pedig az eddigi tapasztalatok alapján azt jelenti, hogy további pénzelvonások várhatók a jövőben.