2024. október 2., szerda

Nesze semmi ...

Az állam első emberei kihasználták az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás nyújtotta alkalmat a népszerűen hangzó kijelentések hangoztatására. Mirko Cvetković kormányfő és Mlađan Dinkić gazdasági miniszter arról beszéltek, hogy növelni kívánják a mezőgazdaságnak nyújtott támogatásokat, merthogy „a szerbiai agrár a kormány politikájában prioritást élvez”, s az egyetlen ágazat, amely ebben a nehéz időszakban is külkereskedelmi többletet termel.

A tapasztalatok épp az ellenkezőjéről szólnak. Hogyan élvezhetne elsőbbséget az az ágazat, amelynek a költségvetési támogatását a tavalyi évhez viszonyítva a felére csökkentették?

Nemcsak az állami, hanem a mezőgazdaságnak nyújtott banki támogatások mértéke is jelentősen esett. Goran Živkov; a FAO szakmunkatársa által közölt adatok szerint 2008 augusztusához mérten az új mezőgazdasági hitelszerződések aránya 28 százalékkal alulmarad a 2008 augusztusi aránynál. Még rosszabb a helyzet, ha a megadott hitelek összegét nézzük, e tekintetben 40 százalékos a visszaesés. A Kommerciális Bank például a 2008 májusában 1600 hitelszerződést kötött, októberben már csak 400-at. Nagy garral hirdette meg az agrártárca a tavaszi munkálatok kezdetekor az államilag támogatott rövidtávú mezőgazdasági hitelek támogatásáról szóló megállapodást a szerbiai bankokkal, de a pénzintézetek nem igazán mutattak hajlandóságot a kölcsönök folyósítására. Csupán 4 bank kötött rövid távú hitelszerződést a gazdákkal: mindösszesen 163-at 39 152 753 dinár összértékben. Ettől aligha várhatjuk, hogy a szerbiai mezőgazdaság föllélegezhet, mert megoldódnak a krónikus pénzhiány okozta gondjai. Az optimista, a kiszolgáló média által kritika nélkül közvetített kormánynyilatkozatokból erre a tévképzetre juthat a kérdésben járatlan olvasó. A szavak könnyen megcsalhatnak bennünket...