2024. október 2., szerda

A dohánytermesztés és a válság

Növekedett a kivitel a dohánytermesztői ágazatban, a behozatal viszont csökkent. Az ágazat 4,1 millió dolláros külkereskedelmi mérleghiányt könyvelhetett el az idei év első három hónapjában. Az egész külkereskedelmi forgalom ugyanebben az időszakban 24,7 millió dollárt tett ki. A kivitel 10,3 millió dollár volt, s ez 26,2 százalékos növekedés. A behozatal 14,4 millió dollárt jegyzett, ami 17 százalékos csökkenés. A legnagyobb mértékű kivitel Belgiumba, Németországba és Oroszországba irányult.

A gazdasági világválság hatását a cigarettagyárak is megérzik. Skip Bornhutter, a Philip Moris érdekeltségébe tartozó niši DIN dohánygyár igazgatója a múlt héten közölte, hogy elbocsátások várhatók ebben a gyárban is. Bornhitter kitért a mezőgazdasági minisztérium váratlan megszigorító intézkedésére is, amely alapján megvonták a dohányprémiumok kifizetését a termesztőktől. Szavai szerint ez súlyos válságot idézett elő a szerbiai dohányágazatban.