2024. október 2., szerda

A politika beleszólt az újvidéki magnemesítők munkájába

Ivana-Dulić Marković, egykori agrárminiszter már hónapokkal ezelőtt lemondott az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet igazgatóbizottsági tisztségéről. A múlt héten derült ki, hogy miért is tette. Késve jött az indoklás. A múlt heti hír alapján Ivana-Dulić Marković azért távozott az igazgatóbizottság éléről, mert az intézet állítólag „már egy éve úgy dolgozik, hogy nem védelmezi az állami érdekeket”, s ez, mint hangoztatják megengedhetetlen, mivel az állam a többségi tulajdonosa a nagynevű intézetnek.

Az elégedetlen tulajdonos érvényesítette is a jogait: leváltották a vállalat több vezetőségi tagját. Indoklásuk szerint az újvidéki intézet az utóbbi egy évben elveszítette a napraforgó, a kukorica és a cukorrépa magnemesítése terén a vezető helyét a szerbiai piacon, s külföldön is visszaesést könyvelhetett el. Meglehetősen furcsa ez az érvelés, hiszen a külföldi multinacionális cégek beengedése a hazai piacra, amikkel az újvidéki növénynemesítőnek állnia kellene a kemény versenyt, szintén politikai döntés eredménye. Hogy is van ez? Terheket rakunk a versenyző vállára, majd elvárjuk, hogy ugyanolyan gyorsan fusson, mint előtte terhek nélkül, szabadon? Lehet, hogy más okai is vannak, hogy az állami vezetés beleszólt az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet munkájába?

Az újvidéki növénynemesítőben tavaly 19 millió eurós kiviteli eredményt értek el, ebből 2 millió euró a szabadalmaztatott termékeik utáni jogdíjból folyt be. Az idén, az ukrajnai kivitel lecsökkenése miatt, 12–14 millió eurós exportra számítanak. A leváltott igazgatónak, prof. dr. Petar Sekulićnak még az újvidéki vásáron adott nyilatkozata szerint sikerült megőrizniük a magkukorica eladása területén a vezető pozíciójukat, de a napraforgómag és a szójamag területén is sikerült növelniük a kivitelt.