A napjainkban egyre jobban elhatalmasodó ökiológiai problémák, az erdők kiirtása, a tervszerűtlen szántóföldi növénytermesztés szinte lehetetlenné teszik a sztacionáris, azaz álló méhészkedést. A jobb eredmény érdekében a méhész kénytelen vándorolni az állományával, azonban ez sem veszélytelen.
A méheknek egy kilogram méz összegyűjtéséhez mintegy 15 millió mézelő virágot kell meglátogatniuk. Ha nincs a kaptár közelében virág, akár 5-6 kilométerre is elrepülnek nektárgyűjtés közben. Ekkora távolság megtétele igen energiaigényes, a virágból kiszívott nektár nagy részét felhasználják, így mire visszaérnek a kaptárba, a begyűjtött mennyiségnek csak a töredékét tudják a viaszsejtekbe raktározni. Nem mellékes az sem, hogy a néhány hetes élete során a méh hány virágot tud meglátogatni. Minél több időt elvesz az út, annál kevesebb idő marad a nektárgyűjtésre.
A vándorméhészet célja, hogy az aktuális méhlegelő közvetlen közelében elhelyezett családok minél jobban ki tudják használni a virágok nyújtotta nektárt és pollent. Legjobb eredményt akkor lehet elérni, ha egyik legelőről a másikra vándorol a méhes. A Duna és a Tisza menti fűzfaerdők lehetőséget nyújtanak a családok tavaszi fejlődésére, a nagy kiterjedésű akácerdők, a Fruška gora-i hárserdők pedig nagyobb mennyiségű mézhozammal is megjutalmazhatják a méhészt. A szántóföldi növények közül közkedvelt méhlegelő a napraforgó és a mind nagyobb területen termesztett olajrepce. Ügyes vándorlási stratégiával tehát tavasztól őszig biztosítani lehet a méhcsaládok számára a méhlegelőt.
A vándorméhészkedés azonban időigényes, igen nagy befektetést igényel és nem egyszer fordult már elő, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt üresek maradtak a mézeskannák. Érdemes papírra vetni a kiadásokat és a lehetséges mézhozamból befolyó bevételt. Amennyiben kifizetődőnek mutatkozik a vándorlás, úgy időben el kell kezdeni a szervezést. A szomszédos Horvátországban már interneten is hozzáférhető térkép mutatja, hogy hol hány család méh tartózkodik, illetve az azon a területen illetékes személy elérhetőségét is közlik, így a vándorméhész pontos képet kap arról, hogy a kiszemelt legelőt hány kaptár méhei látogatják majd. Nálunk mindezen adatok elérése igen sok utánajárást igényel. Nem ritka eset, hogy a már ott lévő méhes elé egy másik méhész rakja le kaptárait. A betegségek terjedésének megakadályozására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Az állategészségügyi felügyelőség dolga lenne a méhesek egészségi állapotának vizsgálata, ez azonban nálunk még nem igazán működik. Egyes méhészek több száz kilométert is megtesznek vándorlásuk során állategészségügyi igazolás nélkül. Nem mellékes megemlíteni a méheseket ért lopásokat és a rongálásokat sem. Ezért, ha csak lehet a kaptárokat olyan helyen kell elhelyezni, ahol felügyelet alatt vannak. És mindezek mellé még ott van az időjárás, mint tényező, ami egyik napról a másikra áthúzhatja a méhész számításait.
