Zentai gazdák: Sóti Ferenc, Ősz Szabó Ferenc és Papp Jenő a vásári főnyeremény, a CASE JX-95 traktor előtt. Hiába reménykedtek, a traktor Torákra került, a 125 holdon gazdálkodó Georgica Cinezan földműveshez
Az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt hosszú évek óta Közép-Kelet Európa legjelentősebb agrárrendezvényeként jellemezzük, s valamennyi bemutató a „legek” jegyében zajlik: legtömegesebb, legtöbb újdonságot fölvonultató, legtöbb látogatót vonzó stb. A sorrendben 76. Mezőgazdasági Vásáron sem a kiállítók, sem a látogatottság (2007-ben és 2008-ban több mint félmillió látogató) rekordja nem dőlt meg, s újfent megerősítést nyert – bár ez csak szubjektív vélemény –, hogy nem (csak) a rekordok határozzák meg az eredményességet, a sikerességet. Egy-egy rendezvény tekintélyét példázza, s talán a mezőgazdaság értékeit is tanúsítja (beszélünk is lehetőségeinkről szüntelen), ha államvezetők, a szaktárca irányítói is tiszteletüket teszik, mint amilyen példa volt erre az idei agrárszemle is.
Vitathatatlan, hogy a gazdasági válság az agráriumban is érezteti hatását, ettől függetlenül továbbra is a mezőgazdaság nagy ünnepének számít a vásár, különben nem vonzana százezreket, s jó, hogy több szaktanácskozáson is terítékre került a válságnak az agrárvállalkozásra, egészében a szerbiai, a vajdasági mezőgazdaságra gyakorolt hatása. Az valóban szépen hangzik, hogy mintegy 1,7 milliárd dolláros kiviteli értékkel egyedül az agráriumunk külkereskedelmi mérlege pozitív, de ez töredéke a lehetőségnek. Éppen az USAID Agribusiness Project szervezésében tartott összejövetelen értékelték, hogy a beruházások csökkenése következtében csökken a termelés szintje, ily módon tovább apad az ágazat felhalmozása, érdemi kiviteli támogatás nélkül a versenyképesség elmaradása és piacvesztés veszélye fenyeget, ami még közelebb tolja a szakadékhoz mezőgazdaságunkat, vele együtt a gazdát is.
Örökös téma a mezőgazdaság berkeiben, hogy a szó legszorosabb értelmében vett kisgazdaságoké a jövő, vagy a több száz, netán ezer hektáros gazdaságoké. A mezőgazdasági gépek bemutatója alapján (évek óta ez a vásár leglátványosabb szegmentuma) a nagy területeken gazdálkodóké a jövő, pedig mezőgazdaságunk továbbra is a kisgazdaságokra épül.
– Nem szabad leírni a kistermelőt, mint ahogyan alig 30-35 évvel ezelőtt téves agrárpolitikával, de úgy is mondhatnám, hogy falupolitikával a földműves-szövetkezeteket semmisítették meg. Időközben a favorizált nagyüzemek zöme a tönk szélére került, a szövetkezetek újjáéledtek, de hosszú időnek kell eltelnie, amíg termelésszervezői tevékenységük mellett a földművesek érdekképviseleti szerepét is vállalhatják – mondja Kiss Csíszár Erna, a Szerbiai Szövetkezeti Szövetség közgyűlésének elnöke. Jónak ítélte, hogy a mezőgazdasági vásáron egy-egy község jóvoltából helyet kaptak a földműves-szövetkezetek is, a családi vállalkozások is. – Mindenekelőtt a kis területen gazdálkodóknak kell élni a lehetőséggel, hogy félkész, illetve kész terméket kínáljanak föl a piacnak, s a már-már elfelejtett házi ízekkel szerezzenek maguknak vásárlókat. A sajtoktól, hústermékektől, boroktól és pálinkáktól kezdve a házilag, s természetesen korlátozott mennyiségben készített savanyúságokig, gyümölcsízekig mindent fölkínált a kisgazdaság, jó lenne márkanevet is szerezniük. Egyet azonban nem hagyhatunk figyelmen kívül: a piac, elsősorban a külföldi piac az árban mindenkor versenyképes jó minőségű terméken kívül mennyiségeket és folyamatos leszállítást követel, ezért szükséges a szövetkezés.
– Annak ellenére, hogy az idei mezőgazdasági vásár szűkebb keretek közé szorult, fölvonultatta az újdonságokat, az új technológiákat. A Zentai Gazdakör tagsága is ezek megismeréséért látogatja a vásárt – mondja Sóti Ferenc elnök, aki szintén a szövetkezésben látja mezőgazdaságunk távlatát, ugyanakkor a termelők állandó képzésében a versenyképesség kialakítását, amire a földműves-szövetkezetek és civil szervezetek tanácskozásain, megbeszélésein is rámutattak. – A gazda tájékozatlanságát nem írhatjuk a gazdasági válság rovására! Bemutatókat, vásárokat, példás gazdaságokat látogatunk, összehasonlítási alapot keresve, amit itt az újvidéki mezőgazdasági vásáron is megtalálunk.
– Kicsit összeszorul a torkom, amikor a legkorszerűbb gépeket nézegetem! Föl kellene újítani „nagykorúvá” vált gépállományomat, középerejű traktorra lenne szükségem, a CASE és a John Deere ilyen kategóriájú erőgépeket kínál, de egyre halogatom a vásárlást – veszi át a szót Ősz Szabó Ferenc felsőhegyi gazda. Amikor pedig a vásárlási föltételek kerülnek szóba, elmosolyodik: – Nem tudom, hogy a termelők vagy pedig a gépforgalmazók vannak mélyebb kátyúban, mert pl. a lóerőnként számított 400 eurónyi érték valóban nem sok, a 3%-os kamat is kedvező, csakhogy lesz-e termésünk, milyen áron értékesíthetjük azt, hogy a részleteket is törleszthessük. Nem mondható bátorítónak a terményár! Lehet, hogy megfelelőbb lenne a terményért történő gépcsere, de hát sem a bank, sem a forgalmazó nem vállal ilyen kockázatot. Egyelőre a nézelődéssel is be kell érnem…
Kiss Csíszár Erna: – Nem lenne szabad leírni a kistermelőt, mint tették azt a földműves-szövetkezetekkel
