Mi van ma, mi van ma?
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András pajtás, bukrétás,
Jól megfogd lovadnak kantárját,
Hogy le ne tiporja
Édesapám pünkösdöléssel köszöntött bennünket vasárnap, a kora reggeli órákban. Elmondta a rigmust, majd azon elmélkedett, hogy a legszebb tavaszi ünnepet rontotta el a heteken át tartó kánikula.
– Katonatársam hívott fel a minap Felsőhegyről. Nagyon panaszkodott, mert ilyen ítéletidőt már évek óta nem élt meg, mint amilyen a napokban pusztított. Még a templomtetőt is megrongálta, csak nagy nehézségek árán tudták megjavítani, mert emberemlékezet óta nem esett ehhez hasonló kára ennek a kis falunak. Sírós hangon panaszolta, hogy a gyermekei kölcsönt vettek fel, hogy a fóliás kertészkedésből valahogy megéljenek, de a vihar közbeszólt. Nem tépte szét ugyan a fóliát, nem vitte át a szomszéd kertjébe, mint más alkalommal, de úgy rácsomózta az alumíniumvázra, hogy használhatatlanná vált. Lehangoltan jegyezte meg, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Az idén már a puszta megélhetés is gondot fog okozni az ilyen családoknak.
– Képzeljétek, tönkrement a fóliasátorban az összes primőráru – legyintett lemondóan édesapám, majd belekezdett a szkopjei katonaévek alatt átélt élmények sorolásába.
– Nagyapa, nagyapa – harsogta Jánoska, túlkiabálva édesapámat –, hallgasd meg, mit tanultunk az iskolában!
Nem anyától lettél,
Rózsafán termettél,
Piros Pünkösd napján
Hajnalban születtél.
– Drága kisfiam – simogatta meg nagyapa okos kis unokája fejét –, beillenél pünkösdi királynak.
– Ki volt az a pünkösdi király? Hol uralkodott? Talán csak pünkösdkor vette elő koronáját? Az igazságos Mátyás király is előbb pünkösdi király volt?
– Idefigyelj, kisfiam – szóltam közbe, mert már nem bírtam tovább hallgatni a sok megválaszolatlan kérdést –, nagyanyát kérdezd, mert ha jól tudom, fiatal korában egy ilyen pünkösdi királyfiba szeretett bele, aki később a férje lett. Ő a te nagyapád.
– No, kislányom, nem kell eltúlozni – kapcsolódott be édesanyám is a beszélgetésbe –, mert Jánoska azt hiheti, hogy mesevilágban születtek az ősök. Inkább idézzük fel a pünkösdi király történetét.
Béla fiunk a sarokban kuksolt, és a legújabb autós szaklapot forgatva azt a látszatot akarta kelteni, hogy őt az ilyen mesébe illő történetek már nem érdeklik, de mikor meghallotta, hogy a nagyapáról és a nagyanyáról van szó, felcsillant a szeme, és szelíd mosolyra derült egyébként kamaszosan vigyorgó ábrázata. Csöndben figyelni kezdett. Nagyanya folytatta a falu néphagyományához fűződő történetet.
– Régen, pünkösd napján a falu legényei vetélkedőket szerveztek. Futásban, lovaskocsi-hajtásban, lovaglásban, kötélhúzásban versengtek, s aki ezekben a számokban győzött, az lett egy évig a legénység vezetője, pünkösdi királya. Egy esztendeig ő szervezte a vasárnapi táncos mulatságokat, melyekre a lányok csak felnőtt nők, a gardedámok kíséretében mehettek el, s persze meghívták minden lakodalomba is. Nos, a ti nagyapátok is pünkösdi király volt. Egyik vasárnap felkért táncolni, és bevallotta, hogy tetszem neki, és komoly szándékai vannak velem. Hát így kezdődött a mi barátkozásunk. A falusi életforma azonban nem engedte meg, hogy azonnal elvegyen feleségül, mert dologidőben akkor még nem tartottak lakodalmakat. Meg kellett várni a farsangot.
– Nagymama, addig te voltál a pünkösdi királylány? Mert ugye, a király mellé királyné is illik – okoskodott Jánoska, Béla fiunk meg kamaszos kacagásba kezdett. Ettől zavarba jött a kicsi, és elszontyolodott képpel meredt a bátyjára.
– Irodalomórán a mi tanárnőnk arról beszélt, hogy hajdan a pogányok hagyományozták ránk ezt a pünkösdi királyoskodást – szólt közbe a nagyfiunk. – Később a keresztény vallás tiltotta a pünkösdölést, s nem volt szabad a pünkösdi királlyal táncolni sem.
– De a hagyomány diadalmaskodott, és bájával meghódította az egyházat is. Így lehetett az egykori pünkösdi királyból a nagyapátok – zártam le a beszélgetést, majd szó nélkül mindannyian a dolgunk után néztünk.
