Júniusban volt bőven eső! Ha pótolni nem is tudja az elmúlt időszakban kimaradt mennyiséget, de bizonyára az utóbbi idők legemlékezetesebb időszakaként fogjuk emlegetni, nemcsak a vízmennyiség szempontjából, hanem a viharok gyakorisága miatt is. Most is itt gomolyog egy hatalmas szürke felhőréteg a házunk felett, s meg vagyok győződve, hogy csak azért nem vert el bennünket még a jég, mert óriási bevetéssel dolgozik a jégvédelmi rendszer.
Édesanyám mesélte, hogy kislány korában egy alkalommal a nagyanya borsót fejtett, a gyerekeket pedig az ágyba parancsolta, mivel vihar közeledett. Nem is ok nélkül féltette a családot. A villám belecsapott a ház elektromos vezetékébe. Hatalmas kárt tett, mert nemcsak a világításra szolgáló kábeleket égette el, hanem teljesen lefejtette a vakolatot a falról. Azóta édesanyám, ha vihar közeledik, nem engedi, hogy a ház népe áramot használjon. Szinte perceken belül el kell oltani a lámpákat, ki kell kapcsolni az áramkörből a tévékészülékeket, és az antennakábelről sem szabad megfeledkezni. Amióta egy alkalommal a villámcsapás tönkretette a telefonunkat, azt is ki kell húzni a falból. Ezért féltettem annyira a múltkoriban Jánoskát a vihartól.
Éppen az ablakokat csukogattam be, amikor tompa dörrenéseket hallottam. Ez még nem a vihar volt, működésbe léptek a jégvédelmi rakéták, megelőzték a bajt. Kimondhatatlanul hálásak lehetünk ezeknek az önfeláldozó, többségünk számára ismeretlen önkénteseknek, hiszen a vagyonunkat, létünket mentik. Nem könnyű a dolguk, ameddig a szolgálati idejüket töltik, szinte állandó készültségben kell várniuk a központi irányítás jelzőrendszerén át befutó jelentéseket. Mikor a vihar elől mindenki beljebb húzódik a hajlékába, ők életmentő küldetésüket végzik. Így történik ez ezekben a pillanatokban is, kitudja hányadik rakétát, lőtték már ki. Az eső elkezdett esni. A férjem idegesen kelt fel, kinézett az ablakon. Talán nem jég! Még nem, de hatalmas csöppekben veri az ablakpárkányát az eső. A következő pillanatban már borsó nagyságú jégdarabok is esnek. Szelíden rám néz:
– Ha nem működne a jégvédelem, ezek nem ekkorák lennének, hanem jóval nagyobbak. A rendszer még a magas rétegekben szétzúzta a jégfelhőket. Most majd kikel a nemrég elvetett uborka is.
Nincs szerencsénk az idén az uborkával. A salátának való korait sikerült palántává nevelni, most már virágzik. A később kiültetett magvakra viszont rájött ez a hűvös időszak, a múlt héten úgy tűnt, hogy a mag „betökösödött a földbe”. Ha hiányos lesz, majd még ültetek. Most igazából jól jönne egy kevés eső. De most ki kell kapcsolnom a komputert is, mert dörög az ég és villámlik.
Másnap reggel, vihar múltával, ahogy kidugtam az orromat az utcára – a szomszédság ilyenkor itt szokott találkozni –, látom, jön a Lajos. Tudják, az, akivel az a káposztás baleset történt a múltkoriban.
– Hova, Lajos, ilyen sietve? Talán csak nem a kertbe mégy, hogy a tegnapi vihar által okozott károkat felmérd?
– Nem biz én, Katinka. Mindig azt mondogatod, hogy sáros kertben nem szabad dolgozni, mert a taposással több kárt teszünk, mint amennyit a munkánk ér.
– Így is van, látod, ezért jöttem ki én is inkább az utcára, hogy itt töltsem el az időt, pedig megvallom, jobban szeretek kimenni a kertbe, mert ott nem okozhatok kárt sem magamnak, sem másoknak.
– Hát ezt meg hogy gondold? – kíváncsiskodott Lajos.
– Úgy, kedves Lajos, hogy nem állok le, mint most veled, pletykálni. Aztán jön más is. Nézd, közeledik Sári barátnőm, és utána se vége, se hossza a mesének. Pedig hiábavaló a sok beszéd. Ha kimegy az ember a kertbe, legalább hasznossá válik.
– Kedves Katinka, azt szokták mondani, hogy a szükség törvényt bont. Jó, ha néha kinézel a ház elé is, mert egyébként mikor találkoznál velem, aki itt lakom az utcádban. Meg hát nagyon is szükséges volt kijönnöd az utcára, mert a gyerekek, iskolába menet mindenfajta szemetet hagynak maguk után. Ezt ki takarítaná össze? Most találsz faleveleket is, így a pletykálkodás mellett igazából hasznosnak érezheted magad. No, fogd gyorsan a söprűt, mert ha a Sári ideér, valóban nem biztos, hogy hasznos leszel.
Ráhagytam, csak hadd csúfolódjon. Mondhattam volna én is egy-két dolgot a múltkori káposztás történetről, de nem tettem, mert igazából a Lajos ilyenkor, amikor nem iszik, jó ember, csak az a fránya alkohol ne lenne. De egyébként is igaza van, gyorsan összesöprök, mire ideér a barátnőm, mert ha már kiszabadult otthonról, igazán ránk fér egy jó kiadós beszélgetés.
