2024. október 1., kedd

HÍREK

PKB

Elkerülte a vállalat a magánosítást

Az ország első számú mezőgazdasági birtokának, a Belgrádi Mezőgazsdasági Birtoknak (PKB) a magánosítását minden jel szerint leállította a politika. Ez azonban nem jelenti, hogy a vállalat vezetői ezután nyugodtan hátradőlhetnek, s élvezhetik az állami tulajdonban maradás viszonylagos biztonságát, ami viszont nem is az ő, hanem a politikusok, valószínűleg elsősorban Dragan Đilas, Belgrád polgármestere közbenjárásának az érdeme. Igaz, a magánosítás sokszor botrányos folyamata is politikai döntés eredménye volt.

A belgrádi mezőgazdasági vállalatban a vezetőségnek van mit rendbe hozni. Annak ellenére ugyanis, hogy az államnak nem kell fizetniük a mintegy 17 000 hektár általuk használt állami föld bérleti díját, a PKB nagy veszteségekkel küszködik. Miután a Frikom, az Imlek, az Imes és többi profittermelő részleg kivált a fővárosi mezőgazdasági óriásból, azóta nem képes rentábilisan működni a cég, és hatalmas munkaerő-fölösleggel kell szembenéznie. Ez pedig igencsak rossz hír a PKB-ban dolgozó munkásoknak. Előre tudhatják, hogy mi lesz a következő lépés.

GÉNMÓDOSÍTÁSI TILALOM

A magyar mezőgazdaság utolsó esélye

A Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) szerint a magyar mezőgazdaság egyetlen esélye a génmódosított növények termesztésének a tilalma. A MESZ már többször felhívta a figyelmet a génkezelt termékek egészségi, gazdasági, társadalmi veszélyeire. A nagyüzemi módszerekkel előállított, génkezelt agrártermékek egyedül a globális mezőgazdasági holdingok és a helyi latifundiumok számára előnyösek. A génmódosított termékek a kisgazdaságok életképessége, a fogyasztók egészsége, az állami bevételek szempontjából, vagyis összességében a társadalom egészének szemszögéből csakis károsnak tekinthetők. A MESZ fel kívánja rázni a hazai közvélemény figyelmét, hiszen az EU-ban folyamatosan napirenden tartják ezen káros termékek engedélyezésének kérdését. A bújtatottan a nagyüzemek érdekeit szolgáló és azok profithajhász utasításait szolgaian végrehajtó közösségi agrárpolitika törekvéseivel a mély agrárhagyományokkal rendelkező tagállamok kisgazdaságai folyamatosan szembehelyezkednek. A bólogató hazai parlamenti pártokkal szemben ezt kell tennünk nekünk is.

Ne hagyjuk, hogy a kiváló agráradottságokkal rendelkező Magyarországon az áltudományos kutatási eredményekkel „megalapozott”, a Bizottságban és az EP-ben erős befolyással bíró globális mezőgazdasági érdekcsoportok úgy jelenítsék meg „szakmai” véleményüket, mint a jövő mezőgazdaságát. A Magyarok Egymásért Szövetsége az EU jelenlegi és majdani állásfoglalásától függetlenül nemzetállami hatáskörben tartaná az élelmiszer-biztonsági jogszabályalkotás és ellenőrzési hálózat egészét. Megvalósítva a közösség legszigorúbb ellenőrzési rendszerét a génkezelt termékek 100%-os kiszűrése érdekében.

Szövetségünk elképzelhetetlennek tartja, hogy a magyar állampolgárok egészségi állapotát döntően meghatározó, a mezőgazdaság termékszerkezetére és exportképességére jelentősen kiható döntések a távoli uniós szervek kezébe legyenek lerakva a továbbiakban is. A MESZ a kisgazdaságok szövetségei révén megvalósított zöld agrárium jövőképének pártján áll, melynek magas színvonalú és egészséges termékei piacképesek a tudatos vásárlók dominálta nyugati piacokon. Ne engedjük, hogy külső erők elpuskázzák a vidéki Magyarország 21. századi nagy esélyét!

MAGYARORSZÁG

Kisebb termés várható

A Magosz számításai szerint Magyarorsyágon az aszály miatt 2 millió tonnával kevesebb lesz az idén a termés az őszi kalászos gabonából, mint tavaly. Jakab István, a szervezet elnöke pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján elmondta: a Magosz 500 ezer tonnával nagyobb csökkenéssel számol, mint az agrártárca. Várakozásuk szerint a tavalyi 5,5 millió tonnával szemben várhatóan csak 3,5 millió tonna gabonát takaríthatnak be a gazdák, s ezzel mintegy 80 milliárd forintos veszteség éri őket.