Kedves olvasó! Kedves szerkesztő!
Gratulálok a 100., jubiláris számhoz. Kívánom, hogy a Magvető hasznos és közkedvelt lapja legyen a vajdasági olvasók azon rétegének, akik a mezőgazdaságból valósítják meg a megélhetésükhöz szükséges eszközöket, de azoknak is, akik kedvtelésből vagy hobbiból foglalkoznak mezőgazdasággal. Ígérem, hogy rovatom az elkövetkező időkben is a falusi parasztember mindennapi dolgaival foglakozik, de egyben azt is, hogy a falun élő asszonyok rovata lesz. Ezért kérem Önt, kedves olvasó, írja meg véleményét, javaslatát a rovattal kapcsolatban, hogy csevegésünk valóban kétirányú legyen. Az elmúlt időszakban ezt már többen megtették, köszönet érte. Segítségükkel számos hasznos tapasztalatot sikerült közkinccsé tenni a rovaton keresztül.
A múlt heti írásom megjelenése óta érkezett néhány észrevétel, az egyik az valóban figyelemre méltó. E szerint a viharok alkalmával felhasználható jégvédelmi rakétakészlet kifogyott. Nem várt méreteket öltöttek a jégesőt előidéző felhők, így kénytelenek voltak nagyobb mennyiségű rakétát kilőni. A köztársasági költségvetésben pedig a legutóbbi információim szerint nincs elegendő pénz, így bizonytalan, mikorra tudják feltölteni a készleteket. Bízzunk benne, hogy az elkövetkező időszakoban békésebb időjárásunk lesz.
A tegnap esti zivatar után, kisétáltam a kertbe, hogy megnézzem, milyen állapotban vannak a növények. Nem kellett locsolni. Így volt időm nézelődni. Az egyébként igen elfoglalt kert végi szomszédasszony is éppen arra sétált.
– Jó napot, szomszédasszony! Mi újság?
– Kedves Katinka, ne is kérdezd! Az elpalántált paradicsomot előbb a lótetű nyirbálta meg, most meg a vakondok tettek benne kárt. Nézd meg, keresztbe-hosszába szántottak mindent. Az utcán kezdték, majd az első udvarban mozgatták meg a muskátlik tövét, azután elhaladtak a tyúkól mellett, és ideérve lakodalmat csaptak. A hagymát, a zöldséget, a paradicsomot is kitúrták. Nem tudom, mi okból, a kerítés tövében megfordultak, és visszajöttek, nem mentek át hozzátok. Csak tudnám, mi lehet a ti udvarotokban, amitől viszolyognak, nem lépnek át?!
– Nem más, mint a ricinus. Higgye el, szomszédasszony, hogy aki megszagolja a ricinus gyökerét, az elhiszi, hogy a vakond sem bírja ki a közelségét.
Sajnos már nincs több ricinusmagvam, szívesen adnék belőle. Ha valakinek még maradt odahaza, kérem olvasóinkat, küldjenek. A szomszédasszonyom nagyon hálás lenne, ha valaki néhány magot tudna szerezni a számára.
A ricinus a kutyatejfélék családjába tartozó olajnövény. Nálunk egyéves, de melegebb égövben évelőként termesztik, 6-8 évig is elél, és a magassága meghaladja a hat métert is. Olaját a gyógyszerészetben és az iparban használják. Legismertebb felhasználási módja a hashajtó. Rendkívül keserű íze miatt a páciensek alig tudják lenyelni. Egyesek szerint a vakond is éppen ezért menekül tőle. Egyébként a ricinus igen erős méreg, ezért egyesek igyekeznek lebeszélni a kertészkedőket ültetéséről.
Mi még a tavaszi fagyok után kiültettük azt a néhány szem magot, melyet tavaly az őszi fagyok beálltával sikerült megszednem. A cirkás babra hasonlít a magja. Azért szeretem, mert bárhova kiültetem, gyorsan növekszik, hatalmas, tányérnyi leveleket fejleszt, és gyönyörű, kezdetben zöld, majd később bordó színével árnyékolja, díszíti a kertet, az udvart. Arra azért nagyon ügyelek, hogy felhívjam a gyerekek figyelmét, hogy a termését nem szabad megkóstolni, mert mérgező. A tyúkoktól is jó távol vetem a ricinust.
Kishegyesi olvasónk leveléből kiderül, hogy bizonyos kerti építkezésből kifolyólag gyorsan növő sövényre lenne szüksége. A piacon még talán vásárolható seprűfű vagy nyári ciprus. Szélfogó, térválasztó sövénynek alkalmas még a napraforgó, a díszkukorica, a csicsóka és a kender is.
Baráti üdvözlettel
Kertész Katinka
