2024. szeptember 30., hétfő

Zavaros földbérleti ügylet a katonai birtokon

Gyakran hallani a gazdák panaszát az állami földek bérbeadása kapcsolatos visszaélések miatt. A bíráló hangok időnként a médián keresztül is megszólalnak, az viszont – egyelőre legalábbis – még nem volt jellemző, hogy az elégedetlenkedők a helyszínre kivonulva adjanak hangot tiltakozásuknak.

Ez történt a múlt héten Dunabökényben (Mladenovón), ahol kb. 150 paraszt mintegy 70 mezőgéppel eltorlaszolta az utat a bácsújlaki (Bačko Novo Selo) Dukat vállalat munkásai előtt, akik a Karađorđevo katonai bázis földjeire szerettek volna bejutni.

Egy bonyolult, de a mai szerbiai (mezőgazdasági) valóságot jól bemutató ügyről van szó. A tiltakozók valójában a katonai bázis elbocsátott munkásai, akik közül sokan megélhetés nélkül maradtak, s elkeseredésüket tovább növelte, hogy a katonai létesítmény földjeit, mind a 3700 hektárt a bácsújlaki Dukat kapta meg művelésre nem teljesen világos feltételek közepette. Ez derül ki legalábbis az érintetteknek a Blicnek adott nyilatkozatai alapján.

Az egyik tiltakozó, a katonai létesítmény volt munkása azt állítja, hogy az árverést egy olyan lapban hirdették meg, amit a helyiek közül senki sem olvas. Branko Blagojević, a Dukat tulajdonosa másként magyarázza történeteket. Állítása szerint mivel az állam átadta a katonai bázisnak a földhasználati jogot, ezért nem kerülhetett sor árverésre, hanem más módon, technikai-üzleti együttműködési szerződés keretében kaphatták meg a földek használati jogát.

Ez a magyarázat alapján megérthetjük, hogy miért ébredt föl a gyanú a kárvallottakban, hogy a helyiek kijátszását szolgálta a katonai létesítmény és a Dukat közötti megállapodás. Božidar Dokić, az egyik tiltakozó szerint a rendelkezésre álló terület legnagyobb részét egyetlen ember vette ki bérbe, aki azt további alvállalkozóknak adta tovább.