A Föld ökológiai egyensúlya és az emberiség jövője miatt aggódók nagy reményekkel tekintettek a héten megkezdett koppenhágai klímacsúcs elé, de ahogy közeledett a konferencia kijelölt dátuma, december 7-e, úgy hagyott alább a bizakodás. Az előjelek alapján nem várhatunk jelentős áttörést az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentéséről szóló nemzetközi tanácskozástól. A jelenlegi helyzetben már az is előrelépést jelentene, ha a légkör legnagyobb szennyezői – Kína, az USA, az EU és India – konkrétumokat megfogalmazó egységes álláspontra jutnának a 2012-ben lejáró kiotói egyezményt követő lépésekkel kapcsolatban.
Az alaptalannak bizonyuló remények nemcsak a koppenhágai klímacsúccsal, hanem az Egyesült Államok első fekete elnökével, Barack Obamával kapcsolatban is kezdenek alábbhagyni. Megválasztásakor lelkes támogatói a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosát ismerték föl benne. Az új államfő – új szemléletmód gondolattársítás beleillett a róla kialakult politikai imázsba, hiszen egy hosszú és egyoldalú republikánus korszakot váltott föl hatalomra jutásával, ráadásul ezt az első fekete elnökként tette meg. Mind világosabbá vált azonban, ahogyan közeledett a koppenhágai klímacsúcs időpontja, hogy kongresszusi támogatás hiányában Barack Obama is ugyanabba a kínos helyzetbe kerülhet, mint korábbi demokrata párti elődje, Bill Clinton, aki 1997-ben aláírta ugyan az üvegházhatású gázok csökkentésére kötelező kiotói egyezményt, de azt kongresszusi jóváhagyás nélkül az Egyesült Államok sohasem léptette életbe, sőt utódja Georg W. Bush még az aláírást is visszavonta.
Ez lehet a hátterében annak, hogy sokáig még abban sem lehettünk biztosak, hogy Barack Obama ott lesz-e a klímacsúcson. A tanácskozást megelőző héten, amikor ez az írás készült, annyit lehetett tudni, hogy a kéthetes konferencián egy napot Koppenhágában tölt Obama is, magyarán jelképes jelentőséggel bíró látogatást tesz, ahol bejelenti, az Egyesült Államok 2005-höz viszonyítva 17 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez kongresszusi elfogadás nélkül mindössze egy elnöki ígéret, ami egyelőre csak arra volt jó, hogy színvallásra kényszerítse a légkör legnagyobb szennyezőjét, Kínát, amely ezt követően azonnal közhírré tette, hogy 2005-höz viszonyítva 2020-ig 40-45 százalékkal javítanak a szén-dioxid-kibocsátás hatásfokán.
Nem kell eufóriába esni e jól hangzó számok hallatán, azok valójában csak a nullát járják körül. A kínai ígéret, amit a nemzeti össztermék növekedésétől tesznek függővé – ha megvalósul –, mindössze annyit jelent, hogy 2020-ban nem növekszik az ország 2005-höz viszonyított szén-dioxid-kibocsátása. Az amerikai ajánlat, a 2005-höz mért 17 százalék 1990-hez mérve már csak három százalék csökkentést jelent. De hasonló kritikával illethető az Európai Unió előre bejelentett 30 százalékos javaslata is, amit nem véletlenül viszonyítanak 1990-hez, hiszen az EU-ba belépő volt szocialista államok ipara ezt követően összeomlásszerű zuhanást élt meg. India pedig még csak hallani sem akar a csökkentésről.
A szakértőknek egyöntetű a véleménye abban, hogy a gázkibocsátás radikális mérséklése nélkül remény sincs a globális fölmelegedés megfékezésére.
