Mezőgazdaságunk távlatát a szakosított gazdaságok, a növénytermesztésre vagy állattenyésztésre tagolódás jelenti – próbálták a köztudatba sulykolni agrárpolitikánk alakítói alig néhány évtizeddel ezelőtt, de az ősi parasztlogika, szerencsére erősebbnek bizonyult. Most a családi gazdaságok földterületének optimuma a „sláger”, előszeretettel hangoztatjuk a száz hektáron vagy ennél is nagyobb területen gazdálkodók húzóerejét, a nyugati mintára épülő farmok kialakításának fontosságát. Tájainkon tanyának, tanyai gazdálkodásnak nevezték ezt a modellt, amit ugyancsak megcsonkított a korabeli (agrár)politika, s most újfent erre kell építkezni, teszik is ezt hellyel-közzel a mezőgazdasághoz kötődők.
– Sohasem voltam a szakosítás híve, hogy a parasztgazdaságot csak növénytermesztésre vagy állattenyésztésre kényszerítsem, sőt a növénytermesztésen belül is a változatos vetésszerkezetet szorgalmazom. Ennek két oka van, amit őseink is jól tudtak: a vetésforgó betartásának fontossága és az ingatag, de akár bizonytalannak is nevezhető igen szűkös piac – vallja a tordai Kovács István gazda, s így történik meg, hogy a vetésszerkezetbe évről évre tíz-egynéhány haszonnövény kerül, gazdag állatállomány jellemzi a tekintélyt parancsoló gazdaságot. S még valami: a gabona (egy részének) tárolása, ha már piacgazdálkodásról van szó, a kereslet-kínálat törvényéhez idomul. Amikor pedig így év vége felé a számadás is készül, legjobb azt egy kézlegyintéssel elintézni: – Nem panaszként mondom, egyébként is ki hallgat meg bennünket, derék termelőnek kell lennie, aki olyan eredménnyel zárja a 2009. évet, hogy a nyereségből, ha van ilyen, esetleg bővítse gépállományát, gond nélkül várja a tavaszi vetést. Annak ellenére, hogy az aszály a tordai határt sem kerülte el, a terméshozamokkal talán elégedettek is lehetnénk, de az árakkal már nem. Igaz, hogy lassan kapaszkodik fölfelé a búza meg a kukorica ára is, de akad-e termelő, aki tárolta pl. a kenyérgabonát, amikor már tavaly is megsütötte a kezét? A gabona árának növekedése ismét a szakadék felé taszítja az állattenyésztőket!
– Itt a gazdaságon mégis tekintélyes állatállományt találunk…
– Ez egyrészt a már említett parasztlogika eredménye, másrészt pedig kényszer: a semmibe vett kukoricát, árpát, napraforgót stb. így próbáljuk értékesíteni. Van itt hízóbika, fejőstehén, szerény juhállomány is, a legtekintélyesebb viszont a kecskefarm: pillanatnyilag száz anyaállat alkotja a törzsállományt. Attila fiunk és Csipa Mihály közös vállalkozása ez, én csak úgy a háttérből követem és irányítom…
– A tordai gazdák kiváló szarvasmarha-állományukról, a tejtermelésről ismertek, így sokak számára meglepetés volt, amikor hét éve kecsketenyésztéssel kezdtem foglalkozni. Nem a „szegény ember tehene” a kecske, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik, különösen a külföldi piacon a nyerstej meg a tejtermékek iránt is, nagyobb biztonságot láttam a szarvasmarha-tenyésztésnél sokkal kisebb beruházást igénylő ágazatban – veszi át a szót Csipa Mihály. Kissé csalódottan jegyzi meg, hogy bár elfogadható ára van a nyerstejnek, literenként 40 dinár körül alakul, egyre késik a kifizetés (hadd ne említsük a felvásárlót!), így, más ágazatokhoz hasonlóan, a gazda pénzeli, hitelezi a feldolgozót, nem pedig fordítva. – Most száz egyedet számlál az alapállomány, megtartottuk a hazait, de szép számban van már szánen-völgyi (Saanental) meg alpesi fajta is. A bakokat törzstenyészetből szerezzük be.
– Költséges volt-e a farm megalapozása?
– A kecsketenyésztést nem hasonlíthatjuk össze a szarvasmarha-tenyésztéssel, illetve tejtermeléssel. Hazai fajtát 3–4000 dinárért is lehetett venni, jól tejelő tehenet meg 1000 euróért sem! Induláskor régi istállóban tartottam a részben hazai-, részben alpesi állományt. Amikor Kovácsékkal társultunk, a valamikori szövetkezeti objektumokat újítottuk föl, úgyhogy megfeleljen a követelményeknek, meg persze az állatok igényének is. Megfelelő takarmánybázissal rendelkezünk, könnyen megkétszerezhetnénk az állományt, ami tervben is volt, de ha tovább késik a tej kifizetése, kérdésessé válhat a farm megléte is.
– Persze nem ilyen egyszerű fölszámolni ezt a szép állományt, meg nem is azzal a céllal kezdődött a vállalkozás, hogy most megfutamodjunk, hanem hogy munkahelyet jelentsen – mondja határozottan Kovács István és hozzáfűzi, hogy a termelési kör bezárása lenne a megoldás, vagyis az előállított tej feldolgozása. Csakhogy: – Több tízezer eurót kellene előteremteni a feldolgozóüzem működtetéséhez, ami egyúttal újabb kockázatot is jelentene. Szerény fizetőképességű piacunkon sokkal fogasabb kérdés az értékesítés, pontosabban a megfizettetés. A parasztember a munkához szokott, ehhez ért igazán, még mindig nem tanultuk meg kellőképpen a kereskedést. Szigorodnak az élelmezés-biztonsági előírások, maholnap okleveles szakembernek kell irányítani a feldolgozást, tehát a költségek halmozódnak, ezért sem foglalkoztat bennünket a feldolgozás. Még akkor sem, ha a jelenlegi napi 250 literes tejmennyiséget rövid idő alatt megdupláznánk. Az EU tagországaiban szaporodnak a tejautomaták, ezek a farmerek tulajdonát képezik, az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron is láthattunk ilyeneket, lehet, hogy megoldást jelentene a tej értékesítésében, de nem itt faluhelyen, a város meg messze esik tőlünk.
– Az esetleges lehetőségek és tervek helyett szóljunk inkább az állatok igényéről, a tartástechnológiáról. Minden bizonnyal tévhit, mely szerint egyszerű a kecsketartás…
– Tévhit, hogy a kecske igénytelen, akár a konyhai hulladékon is megél. Minden haszonállat meghálálja a megfelelő takarmányozást, a tiszta, kényelmes elhelyezést, így a kecske is. Bár a kecske igényli a mozgást, jól érzi magát a legelőn, erre részben adott is a lehetőség, mégis zárt rendszerben tartjuk az állatokat, klasszikus almozással. Ugyanis a környéken sok a tövises bokor, attól tartok, hogy könnyen megsérül a hatalmasra duzzadó tőgy, így biztonságosabb a karámmal párosuló istálló. Ami pedig a takarmányt illeti, a kecske is szereti a fehérjedús, jó minőségű tápot. A penészes szénát vagy kukoricát véletlenül sem fogyasztja el! Kukoricadara, árpa, zab, pirított szója szerepel az étrenden ásványi anyagokkal és vitaminokkal „fűszerezve”, meg a nélkülözhetetlen lucernaszéna és réti fűszéna, ami szavatolja, persze fajtától függően a napi 2–4 literes tejhozamot. Kezdetben kézzel történt a fejés, de már évek óta gép végzi ezt a munkát is, ehhez megfelelő fejőállást alakítottunk ki. Szóval hosszú távra terveztünk, s továbbra is azt hangoztatom, hogy van távlata a farmnak, fejlődőképes, amit nem becsül kellően a feldolgozó. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy tájainkon a kecsketenyésztés nem kerül a néhány évvel ezelőtt annyira kecsegtető strucc- vagy csigatenyésztés sorsára…
Csipa Mihály: A szarvasmarha-tenyésztés, a tejtermelés látványosabb ugyan, de egy kecskefarm megalapozása sokkal egyszerűbb, olcsóbb is
