Az idei év első kilenc hónapjában Szerbiában feleannyi traktort sikerült értékesíti, mint a tavalyi év azonos időszakában – hallhattuk az újvidéki Mezőgazdasági Egyetemen megtartott múlt heti nemzetközi összejövetel megnyitóján. Az okot is megemlítették: állítólag a gazdasági válság miatt történt ez a visszaesés. A szerbiai mezőgazdaságban tapasztalható válságnak, melynek egyik tünete, hogy a gazdáknak le kell mondaniuk gépparkjuk fölújításáról, a világgazdasági válság lenne az oka? Nem, inkább az az áldatlan helyzet, ami a szerbiai mezőgazdaságot sújtja az utóbbi években.
Idekapcsolódik, amit a tévében láthattuk nemrég. A riporter arról faggatta a járókelőt, személyesen hogy érzik, vége már a gazdasági válságnak? Az erre érkező csattanós válasz: a világgazdasági válságtól függetlenül nálunk már húsz éve megszakítás nélkül válság uralkodik.
Tökéletesen ráillik a mezőgazdaságra is ez a jellemzés, hiszen a szisztematikus leépítése legalább már két évtizede folyik. A vajdasági és a fővárosi mezőgépgyártásra ugyanúgy. A 2000-es politikai (fél)fordulat előtt nem tudtak mit kezdeni a két belgrádi traktorgyárral, az IMT-vel és a Rakovicával, de ezen ma már senki sem lepődik és ütközik meg, hiszen akkor a háború és a nagyvállalatok vagyonának a tűzhöz közel állók általi szétcincálása volt az elsődleges cél, amit a szerbiai traktorgyáraknak is meg kellett szenvedniük. De azon már teljes joggal háborodhatunk föl, hogy a 2000 utáni kormányok sem voltak képesek semmilyen működőképes megoldással előállni a haldokló IMT és Rakovica gyárak megmentése érdekében. Mert nem is akartak. Eddig jobbára csak nagy a médiafüsttel járó kormányígéretekről hallhattunk. Az idei év első fele is erről szólt. Májusban például arról értesülhettünk, hogy az IMT és a Rakovica egyesül, s a Rakovica üzemeibe átköltöztetett gyárral együttműködési szerződést köt az itteni gazdák által is közkedvelt Belarus mezőgépek gyártója, a fehérorosz MTZ. Azóta sem történt semmi érdemleges ebben az ügyben. Egyébként már a májusi bejelentéskor fölmerült sokakban a gyanú, hogy itt a valódi cél nem is a szerbiai mezőgépgyártás megmentése, hanem az IMT nagy értékű újbelgrádi telephelyének a megszerzése, amiben (valaki számára) óriási üzletlehetőség rejlik.
Nagy sikerként tálalta a kormány a 2000 euróval támogatott idei traktorvásárlási akciót is, az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon arról tudósítottak az „éljenző” hírek, hogy hányszáz előszámlát kötöttek már az IMT- és Rakovica-traktorokra. Aztán megint süket csend. Semmit sem tudni ennek az akciónak az eredményességéről, azon túl, hogy a szerb kormány támogatási programja keretében a Boszniai Szerb Köztársaságba is leszállították az első IMT 539-eseket. E csend okát talán nem alaptalanul kereshetjük abban, hogy jelenleg az IMT gyár mintegy 1000 munkása jó ha évente 1000 traktort le tud gyártani.
A szakértők véleménye szerint a szerbiai mezőgéppark felújításához 10 000 hátsó kerék meghajtású és 12 500 első kerék meghajtással is rendelkező traktorra volna szükség, valamint 20 000 egyéb munkagépre. Egy becslés szerint a kiöregedett szerbiai kombájnok a magszóródással 80 000–120 000 tonna búzát hagynak a földeken.
Nem kétséges – hacsak valami áttörés nem történik a szerbiai traktorgyártásban –, hogy nem a z IMT és Rakovica gyárakon múlik a szerbiai mezőgéppark felújítása. Ennek következtében kínai és indiai traktorokkal újul meg a gépállomány. Arról is az idén értesülhettünk, hogy a kínai és az indiai traktorgyárak komolyan foglalkoznak, hogy Szerbiában összeszerelő üzemet nyitnak a gépeik számára.
Ki gondolta volna ezt húsz évvel ezelőtt?
