2024. szeptember 30., hétfő

Meghosszabbították a földvásárlás állami támogatásának lehetőségét

EU–Magyarország

Hozzájárultak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei ahhoz, hogy Magyarország – más tagországokkal együtt – 2013. december 31-ig meghosszabbítsa a földvásárlás állami támogatásának lehetőségét, ami ez év december 31-én megszűnt volna. Gráf József, a magyar szaktárca irányítója szerdán Brüsszelben, az agrárminiszterek háromnapos tanácskozásának végén újságíróknak elmondta: a kedvező döntéshez néhány tagországot meg kellett győzni, hogy ne szavazzon a meghosszabbítás ellen, hanem legalább tartózkodjon, és ezt sikerült is elérni.

A lengyelek korábban már megkapták az ilyen támogatási forma fenntartásának lehetőségét, most Magyarország mellett Lettország és Litvánia ilyen irányú kérését bírálták el kedvezően.

Magyar vonatkozásban a lehetőség konkrétan a birtokfejlesztési és a birtokösszevonási hiteltámogatás intézményének fenntartását jelenti további három évig. Ezen időszak alatt – vélekedett Gráf József – mintegy 5-6 ezer támogatási kérelemre, és 12-13 millió euró támogatás megadására lehet számítani. A támogatás kizárólag nemzeti forrásból történik, uniós pénz nem jön hozzá.

Az agrárminiszterek tanácskozásán szó volt az unió közös mezőgazdasági politikájának jövőjéről is. Egyfelől áttekintettek egy sor olyan javaslatot, amely e politika egyszerűsítését, a támogatások megadásához szükséges életszerűtlen, bürokratikus előírásdzsungel ritkítását célozza.

Másfelől szót ejtettek arról is, hogy többek szerint 2013 után – vagyis az EU következő hétéves költségvetési ciklusában – a közös agrárpolitikában a hangsúly a termelői támogatásokról áttolódik a vidékfejlesztés támogatására. Magyarország – 21 további uniós tagországgal együtt – azt vallja, hogy meg kell őrizni a közös agrárpolitika erejét, a mezőgazdasági támogatásokra szánt forrásokat fenn kell tartani. Elismeri, hogy több forrásra van szükség a vidékfejlesztéshez, de azt nem csupán településfejlesztésként értelmezi, hanem ide sorolja például azt is, amikor a klímaváltozással kapcsolatos mezőgazdasági célkitűzésekhez merül fel támogatási igény.