Első nyilvános sajtótájékoztatóját tartotta a Vajdasági Földművesek Társulása az Újvidéki Master Központban, melyen a 2010-es mezőgazdasági költségvetéssel kapcsolatos vitatott kérdések voltak terítéken. A sajtótájékoztatót megelőzte az egyéni mezőgazdasági termelőket tömörítő gazdaszervezet találkozója Milan Stegić mezőgazdasági miniszterhelyettessel, melyen a tervezett mezőgazdasági büdzsé elosztásáról és sarokszámairól tájékozódtak a termelők, s melyről, mondani sem kell, elégedetlenül távoztak. Sem az új agrárbüdzsé mértékével, sem az elosztási stratégiájával nem elégedettek, ugyanis a szervezetben úgy vélik, hogy a szűken szabott pénzt azoknak kellene rendelkezésére bocsátani, akik arra leginkább rászorulnak: a családi gazdaságok képviselőinek, nem pedig az egyébként is a mezőgazdasági termelők hátán gazdagodó nagyvállalatoknak, de nem is a magántulajdonban lévő mezőgazdasági szövetkezeteknek.
Miroslav Kiš, a Vajdasági Földművesek Egyesületének elnöke elmondta, hogy a jövő héten fogadják őket a mezőgazdasági minisztériumban. A következő követelésekkel fordulnak a földművesek helyzetére meghatározó befolyással lévő köztársasági szervhez.
Követelik, hogy a újratermelési alapanyagokra szánt támogatásokat mindenkinek kivétel nélkül fizessék ki, akik a rendelet által meghatározott időben átadták az erre vonatkozó kérelmüket, s hogy ez a támogatási forma élvezzen elsőbbséget.
Követelik, hogy a műtrágya-vásárlási támogatást ne a terménytőzsdén keresztül bonyolítsák le, s hogy az erre szánt támogatási pénz ne a műtrágyagyártók, hanem a szubvencióban részesülő egyéni termelők számlájára érkezzen.
Követelik, hogy az állam támogassa a mezőgazdasági gépek vásárlását, és azt terjessze ki a kisebb teljesítményű mezőgépekre is, mivel a kisebb gazdaságoknak azokra van igényük, s ők se részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben, de a nagyobb, modern mezőgazdasági gépek szubvencionálására is találjanak kormányzati forrásokat.
Követelik, hogy a gazdasági minisztérium, amelynek ez a hatáskörébe tartozik, végre dolgozza ki a szövetkezeti törvényt, s hogy ez a minisztérium találjon módot a szövetkezetek és a szövetkezeti igazgatók saját forrásból való finanszírozására, ne a mezőgazdasági termelőknek szánt pénzből faragjanak le erre a célra is. Egyúttal tiltakoznak amiatt a mezőgazdasági minisztérium részéről kinyilvánított szándék miatt, hogy az idei szűkös agrárköltségvetésből támogassák azokat a szövetkezet, amelyek valójában magánvállalatokként működnek.
Követlelik, hogy a mezőgazdasági minisztérium rendeletei a termelők számára áttekinthetőek legyenek, a gazdák számára is érthető formában fogalmazzák meg azokat, s hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi gyakorlat, hogy utólag hatályon kívül helyezzék azokat.
Végezetül követelik, hogy a mezőgazdasági minisztérium kérje a kormányt, hogy a szociális és munkaügyi minisztérium vállalja magára a rászoruló idős mezőgazdasági termelőkről való gondoskodás ügyét, hogy az ország polgáraival egyenrangúnak érezhessék magukat, akikkel ugyanúgy törődik a kormány, mint az ország többi polgárával.
A Vajdasági Földművesek Egyesületének első nyilvános sajtótájékoztatóján megmutatkozott ugyan, hogy ez volt az első ilyen jellegű összejövetelük, de tudjuk, gyakorlat teszi a mestert! A legtöbb kérdésre Miroslav Ivković, az egyesület kinevezett sajtófőnöke felelt. Sok kérdésre nem is kaptunk választ. így például arra az újságírói fölvetésre sem, hogy miért nem kérik inkább azt, hogy a mezőgépek vásárlását ne a mezőgazdasági büdzsé terhére támogassa a kormány, hanem a Nagyberuházási Alap forrásaiból. A többi tranzíciós országban ugyanis ez a gyakorlat, csak Szerbiában nem. Az is kiderült, hogy ez az egyesület, a mezőgazdasági minisztérium álláspontját képviselve, csak azokat a termelőket tekinti „igazi földműveseknek”, akik kizárólag csak földműveléssel foglalkoznak, vagyis akik a minisztérium idei rendelete alapján fizetik a földművesnyugdíj-járulékot. Arra a kérdésre viszont már nem kaptunk világos választ, hogy szerintük hány „igazi földműves” él ebben az országban: 75 000? (Ismereteink szerint ugyanis ennyien voltak jogosultak a hektáronkénti 12 000 dináros földalapú támogatásra.) De nem csak ezen a területen történt drasztikus leépítés. Korábban 63 000 tejtermelő volt jogosult tejprémiumra, ma már csak 14 000. Joggal vetődik föl a kérdés nem érne-e többet az összes mezőgazdasági termelő közötti összefogás, mint ennek a megosztó politikának a támogatása, amely a kormány szubvenciókat leépítő intézkedéseit támogatja, akarva vagy akaratlanul.
