2024. október 3., csütörtök

Üres ígéretekre nem lehet alapozni

Az észak-vajdasági földműves szövetkezek vezetői elutasítják a mezőgazdasági miniszternek azt a javaslatát, mely a kistermelőket kirekesztené a területalapú támogatásból. Továbbá, a Gazdasági Kamara támogatási javaslata mellé sem sorakoznak föl, mert üres ígéretnek tartják, aminek a valódi célja búzavetésre ösztönözni a termelőket.

A földműveseknek térségünkben szüntelenül a mezőgazdaságot negatívan sújtó intézkedések és folyamatok ellen kell harcolniuk. Így van ez a rendszerváltozás óta, amikor is lehetővé vált az önszerveződésük és az érdekképviseletük. A kormánnyal szemben az örök ellenzékiség szerepét kellett fölvállalniuk. Rájuk kényszerített, s nem örömmel vállalt szerep ez, hiszen a földműves a munkájának szentelve magát szívesen eltekintene az útlezárásoktól és elégedetlensége kimutatásának egyéb formáitól, ha tehetné. A búza megszabott ára miatt például nem egyszer kellett tiltakozniuk. Az idén szintén a termelési költségeket is alig fedező alacsony árral kellett szembenézniük, ami sok termelő kedvét elvette attól, hogy jövőre búzával próbálkozzon. A kenyérgabonával bevetett termőterület számottevő lecsökkenése viszont már a malmokat és a pékeket is kedvezőtlenül érintheti. A Žitovojvodina érzékelve a veszélyt, ennek elkerülésére megpróbált lépéseket tenni. E javaslatot vitatták meg a Vajdasági Földműves-szövetkezetek Asszociációja észak-vajdasági körzetének szeptember 26-án tartott közgyűlésén. Erről beszélgettünk Orosz Kálmánnal, a bácsfeketehegyi Gazdakör elnökével.

– A Žitovojvodina ajánlatára a Gazdasági Kamara véleményezést kért tőlünk a javaslatukról. A javaslat szerint a Gazdasági Kamara a kormánynál közbenjárna annak érdekében, hogy az idén a most ősszel vetett búzának a minisztérium által támogatott összege 10 000 dinár legyen hektáronként, és ráadásként még 8000 dinár, amikor már a termést átadták a termelők. Mi ezt a javaslatot nem tudtuk támogatni, mert úgy látjuk, annak a valódi célja, hogy olcsó búzához juttassa a malmokat.

Miből jutottak erre a következtetésre?

Mivel közvetlenül a búzavetés előtt állunk, ezért ezt a javaslatot már lehetetlen végigvinni a képviselő-testületi procedúrában, nem lehet törvényesíteni a vetésig. Így üres ígéretről, egy csapdáról van szó, melynek a célja, hogy a termelőket búzavetésre ösztönözze. Miközben a termelők az utolsó dinárt is ráköltik a vetésre, nem tudhatják, hogy mennyit fognak kapni majd a terményért.

– Miről volt még szó az ülésen?

A másik téma a mezőgazdasági miniszternek a bejelentése volt, miszerint csak azokat támogatják az elkövetkezőkben, akik földműves alapú nyugdíjbiztosítást és betegsegélyzőt fizetnek, vagyis akik kizárólag földműveléssel foglalkoznak és abból élnek. Ez a kisgazdaságokat teljesen ellehetetlenítené, szó szerint éhhalálra ítélné őket. Azokat sem szabad kizárni a támogatási körből – mindaddig, amíg nem lesznek tisztességes nyugdíjak és fizetések –, akik kisebb földterülettel rendelkeznek, mert számukra nélkülözhetetlen megélhetési kiegészítést jelent a föld. Egyesek a társadalmi helyzetet ügyesen kihasználva hatalmas földterületet, nagybirtokokat hoztak létre az utóbbi időben, s kisebb parcellákra osztva azt, ők is részesülnek a támogatásban. A kistermelőket pedig kizárnánk, akik ha emiatt kiesnének a termelésből, akkor országos szinten is nagy terménykiesésre lehetne számítani.

Meg kell találni a formát, hogy valamilyen módon élni tudjon az is, akinek kevés földje van. Mi ebből a célból azt javasoljuk, hogy kategorizálni kell a termelőket a parcella nagysága, foglalkozási terület és egyéb szempontok szerint. Akinek például 2 hektár fóliája vagy üvegháza van, az más elbírálás alá esne.

Egy harmadik témát is említett, amit megvitattak...

– Azt javasoltuk, hogy a Fejlesztési Alapból szánt összegeket tényleg csak azoknak ítéljék oda, aki hivatásszerűen földműveléssel foglalkoznak. Úgy a méltányos, hogy a földművelés fejlesztésére szánt összegeket azok igényelhessék, aki földműveléssel foglalkoznak.

Október 9-én Nagyfényen az észak-vajdasági földműves szervezetek vezetői ismét összeülnek, hogy miután kikérték tagságuk véleményét, végleges álláspontra jussanak ezekben a valóban fontos kérdésekben.