A jóságos Mariska néni kopogtatott be hozzánk a minap reggel, alighat óra után.
– Mi baj van? – kérdeztük szinte kórusban a férjemmel.
– Jaj, gyerekek az este nagy baj történt. Nálunk járt Lajos bácsi a sarki házból, és Józsi bácsival pálinkázgattak. Azt mondták, hogy a lelküket melengetik, mert olyan hideg van. Néztem én, hogy megfogyott az üveg, de jó házigazda lévén nem szóltam bele a dolgokba. Talán felnőtt emberek.
– Tehát berúgtak – szólt közbe a férjem. – Nem nagy dolog az.
– Méghogy berúgtak. De azt mesélték, hogy Lajos bácsi a szomszédban folytatta, ott megivott még egy liternyi bort. Azután hazament, az egyik ivócimborája haza is kísérte. Tudjátok egyedül él, mert a lányát férjhez adta és a fiai sincsenek a házban. Hát otthon meg magára borított egy tányér forró töltött káposztát.
– Menjek segíteni – ugrott fel János.
– Nem. Ezt már elintéztük. A fia most vitte be a sürgősségire.
– Miben segíthetünk, nagy a gond? – kérdeztük, közben hálóruhában toporogtunk a hűvös teraszon.
– Nem segíthettek semmiben sem, csak olyan zaklatott voltam, és hogy világosságot láttam, úgy gondoltam, bejövök hozzátok, kibeszélem magam, mert nem tudok napirendre térni a történtek felett.
– Most főzöm a reggeli kávét, jöjjön beljebb Mariska néni. Meséljen!
– Képzeljétek, a Lajost hazakísérték. Éppen majd távozik a cimborája, amikor nagy jajveszékelést hall a konyha felől. Visszaszalad, hogy megnézze mi történnt, hát ott látja a szomszédot a földön fekve. Mikor közelebb hajol hozzá, a homlokán, a haján, az egész feje búbján töltött káposzta. Gyorsan lemosták vízzel, de rettenetesen leforrázta a homloka egyik felét, még a szemére is ráfolyt, a másik felét pedig a gyúródeszka szélébe ütötte bele. Előkotorásztak valamilyen halzsírt, bekenték, de csak fájt és égett Lajos homloka. Addig tanakodtak a cimborájával, mígnem felhívták az állatorvost. Bezzeg egyiküknek sem jutott eszébe, hogy a lányát vagy az orvost kellene hívni.
– No ne nevettessen már meg bennünket Mariska néni kora reggel! – szólt közbe a férjem.
– Ez így igaz, gyerekek. Majd a halzsír után megkenték a Lajos fejét az állatok gyógyítására használatos cinkvajsz féle kenőccsel. Azt láttátok volna, nem lehetett ráismerni. Leégett fejtetővel, fekete zsírral bekenve. De tudjátok-e, miért az állatorvost, nem az orvost? – melegedett bele a mesélésbe Mariska néni.
– Bizonyára, mert részegek voltak, s tisztában lehettek az állapotukkal. Félhettek Lajos bácsi lányától is, mert már egyszer mondta, hogyha tovább iszik az apja, ő bizony nem megy vele többet az orvosokhoz. Nem hajlandó tovább hazudozni, hogy az apja csak szédül, mert magas a cukorja, meg diétázik is, de nem tudja, hogy miért nem tud leadni a felesleges testsúlyából, meg nem is érti, hogyan lehet magas a cukorszintje, ha nem eszik az apja. Azóta a Lajos kerülte a lányát. Ha csak tehette bevásárlásra az unokáit angazsálta. Láttam egyszer, már erősen látszott rajta, hogy ivott, de a lánya előtt tagadta, még azt is, hogy ismerné a bort. Hát valószínűleg ezért volt jobb a lódoktor.
– S ő adta azt a fekete kenőcsöt? – tört ki belőlem a nevetés.
– Nem, azt még a Lajos találta ki, mert nemrég vásárolta varasodás ellen. Ő saját maga kenette be a sebet a barátjával. A lódoktor fertőtlenítőszert javasolt sebkezelő hintőporral. A Lajos el is küldte a cimboráját a gyógyszertárba. Ez tegnap este történt. Megkezelték ezzel is, majd a Lajos lefeküdt aludni, mint aki jól végezte dolgát. Meg is halhatott volna. Az éjjel mindene bedagadt. Azt mondták, hogy vérmérgezést is kaphatott volna. Ma reggel beszálították a kórházba.
Elbeszélgettünk bizonyára egy órát is, mire én felugrottam, mert Jánoskának lassan iskolába kellett indulnia. Felébresztettem. Mariska néni pedig hazaindult. A férjem kikísérte, és már a kapuban voltak, amikor hazaérkezett a kórházból Lajos bácsi fia.
– Mi van az apáddal? – kérdezgették a szomszédok.
