A genetikailag módosított szervezetek elfogadtatása nagy szélsőségek között mozog, ateljes elutasítástól és a betiltásukra tett javaslatoktól kezdve a korlátozás nélküli szorgalmazásig. A molekuláris biológia eszköztárának felhasználása a növénytermesztésben hátrányos eredményeket ért el, és a géntechnológiai úton előállított növények termesztése egy évtized alatt világszerte pár száz millió hektárra növekedett. Lesz-e ezeknek a növényeknek szerepe a világ élelmezésében, rejt-e kockázatot a környezetre és az ember egészségére e technológia széleskörű elterjedése?
A média is állandóan napirenden tartja és sokszor szenzációhajhász módon tárgyalja a témát. A genetikai módosításnak a hagyományos termesztés volt az előfutára, s mind élelmezési, mind környezetvédelmi szempontból erős érvek szólnak mellette.
A múlt század második felének biológiai felfedezései, a molekuláris biológia forradalma nem kerülte el a növénynemesítést sem. A hagyományos nemesítés új eszközökkel bővült. Lehetővé vált az egyes tulajdonságokat meghatározó genetikai anyagnak, a géneknek az izolálása, azonosítása és beépítése más élőlényekbe. Ezzel vette kezdetét a genetikailag módosított élőlények korszaka.
A kutatók véleménye szerint a génmódosított növények termesztése nem okoz nagyobb környezeti és egészségi kockázatot, mint bármely hagyományos termesztésű növény.
Napjaink emberét kiemelt módon foglalkoztatja a genetikailag módosított növények felhasználása a mezőgazdaságban. Talán ez az a téma, amellyel a média legtöbb téves információt közöl, és szenzációként mutat be eseteket a tudományos fantasztikum határán és azon is túl.
A génmódosított növények jó hozamot adnak, a termés nagyobb és egészségesebb, mint a régi termelési mód esetében. Elterjedésük lehetővé teszi, hogy kisebb területet vonjunk be a mezőgazdasági művelésbe, így a felszabaduló terület természetvédelmi övezetté alakítható át. Manapság az emberiség a Föld területének csak 10 százalékát használja mezőgazdasági művelésre.
Tapasztaltuk, hogy Európában újabb és újabb növényeket kezdenek termeszteni. Korábban a kukoricát, szóját, burgonyát, újabban például a kivit is, mely igen kedvelt gyümölccsé vált. Új Zélandról és Ázsiából került Európába, s a hetvenes évek közepén vonták be a termesztésbe. Összegezve e rövid növényföldrajzi, növénytermesztési áttekintést, levonhatjuk a következtetést, hogy Európa lakossága eme kedvező eredményeknek köszönhetően gazdagabb asztalhoz ülhet.
A tudósok eltérő álláspontot képviselnek ebben a kérdésben. Erre igen egyszerű a magyarázat. Az ökológusok, akik a természetes életközösség összefüggéseivel foglalkoznak, miden emberi beavatkozást károsnak tartanak. Szerintük ugyanis a beavatkozás következtében az eredeti biológiai egyensúly megváltozik, legyen az folyószabályozás, láplecsapolás vagy települések építése, ugyanez vonatkozik a mezőgazdaságra is. A földművelő „kihasít” egy területet a természetből, kivágja az erdőt, felszántja a rétet vagy legelőt és helyén az általa kiválasztott növényt termeszti – olyan genetikailag homogén állományt, mely egy esetleges járvány fellépésekor teljes pusztulásra van ítélve. Ezt bizonyítja a hatvanas években az Amerikai Egyesült Államokban fellépett helmintospóriumos gombafertőzés, mely tönkretette az Egyesült Államok kukoricatermesztését. A nemesítés azonban gyorsan reagált, és szélesebb genetikai alapon megoldotta a járvány okozta problémát.
Sokszor hallhatjuk, hogy a géntechnológia következtében csökken a biológiai sokféleség. Ez abban az értelemben igaz, hogy ez a fajta növénytermesztés egy növény érdekében kipusztíthatja az ökoszisztéma más növényeit, ami a biológiai sokféleség csökkenését eredményezi. Más értelemben viszont előnyös a génmódosítás, mert például, olyan növényeket termeszt, amelyek rovarellenállók, nem kell őket permetezni veszélyes, széles hatású vegyszerekkel, melyek óhatatlanul nagy mennyiségben pusztítanak el hasznos rovarokat is.
Hallhatjuk gyakran azt is, hogy ha egyszer „elkezdjük termelni ezeket a módosított élőszervezeteket, akkor nem tudjuk őket visszavonni”. Ez csak elméletileg lenne igaz, de gyakorlatilag nem ez történik.
A génmódosított növények ellenzői a gének „elszabadulásától” tartanak. Ez csak abban az esetben okozhat valamilyen hatást, ha az illető növénynek a vadon termő rokonai is előfordulnak. A kukorica esetében ez Európában nem, de Mexikóban, a kukorica őshazájában előfordulhat. Ismerünk viszont egy európai példát. Németalföldön egy vad répafaj levele évszázadok alatt egyre inkább hasonlóvá vált a termesztett répa levéllemezéhez, amit a botanikusok úgy magyaráznak, hogy ez a tulajdonság a nemesítés eredményeképpen kerülhetett be a vadon termő répafajba. Ugyanakkor fenntartható az a lehetőség is, hogy ez a morfológiai változás természetes úton alakult ki. Általában azok a tulajdonságok, melyek a nemesített növénytermesztés során a vad fajokba kerülhetnek, nem jelentenek szelekciós előnyt, mivel gyomirtó szert a természetes ökoszisztémában nem használnak, másrészt a rovarellenállóság vad fajokban eredendően megtalálható. Jó példa erre a gyapot, amely régen barna színű volt, s minden kórokozóval szemben ellenálló. Az ember addig nemesítette, míg fehér színű lett, de rossz, hogy egyben elveszett a régi ellenálló képesség, ezért most szános betegség ellen vegyszerezni kell.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a génmódosított növények termesztése nem okozhat nagyobb környezeti és egészségi kockázatot, mint bármilyen hagyományos növény. A géntechnológia alkalmazásakor tudjuk mely tulajdonságokat vittünk át, ellentétben a hagyományos nemesítéssel, ahol a természetes rekombinációra épülő keresztezések során számos nem kívánatos tulajdonságot is átviszünk, melyek nagy része jelen van, de nem nyilvánul meg.
