Kis családommal édesanyámhoz mentünk a Katalin napra. Már megérkeztek a távolban élő rokonok is, akikkel hosszasan beszélgettünk sok mindenről, többek között a Magvetőről is. Örömmel üzenik a szerkesztőségnek és a szerkesztőnek, hogy rendszeresen olvassák. Bíznak benne, hogy most már tartósan megjelenhet ez a melléklet, mert megszokták, hogy a kedd reggel a legfrissebb mezőgazdasági olvasnivalókkal kezdődik. Szeretnék, ha a téli hónapokban minél több tartalmas írás jelenne meg e fontos szakmai mellékletben. Ennyit a szerkesztőnek.
Édesanyám egy hasznos tudnivalóra hívta fel a figyelmünket a reuma gyógyításával kapcsolatban. Mikor először kipróbálta a kínai kel termesztését, az egyik barátnője összecsapta a kezét, és ezt mondta:
– Jaj, kínai kel, adjon Kató nekem, ha megengedi, rögtön szedek a külső levelekből valamennyit.
No, gondoltam én, emlékszik vissza az édesanyám, még egy olyan személy, aki nem tudja, hogy a kínai kelnek csak a belső fejleveleit eszik. Ám gyorsan kiderült, hogy többet tud erről a növényről, mint édesanyám.
– Ez, Kató, a te reumás válladnak is jót tenne, ugyebár. – Ismételem meg a már jól ismert mondatot.
– Igen, kedves lányom, a te fájó derekadra is ezt kellene kötni.
Bevallom, nem nagyon tetszik az ötlet, mert egy rapacsos, enyhén szúrós növényről van szó. Inkább választom a közönséges káposztát, melynek szintén jótékony hatása van. De már mondja is édesanyám a receptet:
– A reumás testrészt először bekenjük egy kis olajjal (legjobb az olívaolaj), majd rárakjuk a kínai kel leveleit, és bekötjük pár órára, esetleg egész éjszakára.
– De édesanyám, azóta nem is termesztett kínai kelt? Már régóta nem láttam a kertjében?!
– Nem, már egy ideje nem termesztek, mert csak ketten maradtunk édesapáddal, és ő nem igazán kedveli a főzeléket, s egyébként is annyi féle zöldséget nem érdemes termeszteni.
Közben édesanyám névnapját ültük, és élveztük a kályha melegét. Elmeséltük, hogy ki hogyan tárolja a zöldségféléket. A nagynéném szerint nincs jobb módszer a zöldségfélék (a retekfélék, sárgarépa, gyökérzöldség) tárolására, mint a verem. Kiássák a megfelelő helyen, leginkább a kert sarkában a földet, megterítik szalmával, és kevés homok vagy homokos föld felhasználásával szép sorjában elrakják a télirevalót. Utána előbb fóliával, majd szárkévékkel takarják. Az a fontos, hogy a háziasszony tudja, a verem melyik sarkában találja meg a répát, melyikben a többi zöldségfélét. Bizonyára ez a legjobb módszer a friss, vitamindús élelem tárolására, de azok, akik naponta más teendővel vannak elfoglalva jobban szeretik a könnyebben elérhető helyeket. Ne kelljen a hóban kaparászni. Este vagy reggel korán is kéznél legyen a főznivaló. Édesanyám a pince sarkában tárolja a zöldségeket. Én pedig, bevallom őszintén, a mélyhűtőben. Amikor éppen megéhezünk friss levesbe való zöldségfélére, nála mindig akad a számunkra is. Majd arról beszélgettünk, hogy a hagymaféléket, krumplit hol a legcélszerűbb tárolni. Mondhatom, hogy a pincétől a padlásig végigjártuk a tárolásra szolgáló helyeket. A hagymaféléket és a krumplit először a padláson szoktuk szétteríteni, hogy az utóérési folyamat befejeződjön. Később papírzsákokkal kibélelt faládákba szedjük a gumókat, és felstószoljuk a kamrában, ahol a tél folyamán 1 és 5 fok között alakul a levegő hőmérséklete. A papírzsák tartja a sötétséget, és véd az esetleges hőingadozástól. A tavasszal már mindenkinek kicsírázott a krumplija, kihajtott a hagymája, amikor az enyém még mindig szépen tartotta magát.
