Majdánon a mezőgazdasági birtok magánosítása után a munkaerő-felesleg már csak a családi gazdaságra támaszkodhat, így szaporodott meg a szó legszorosabb értelmében vett kistermelők száma. Miből élnek meg?
Alig 400 lakosa van Majdánnak és Rábénak, Észak-Bánát két egymásba fonódó településének a szerb–magyar–román hármas-határ csücskében, ahol a mezőgazdaság az egyedüli megélhetési forrás. Kifogástalan minőségűnek aligha nevezhető szántók, főleg kötött réti és szikes talajok övezik a falucskákat, embert és gépet próbáló munkát követel művelésük, jószerivel az időjárás határozza meg, hogy mennyire lesz bőséges vagy éppenséggel sovány a termés. Az utóbbi években megszaporodott a mezőgazdasági termelők száma, inkább kényszerből, mintsem azért, mert gondtalan megélhetést biztosítana a növénytermesztés vagy állattenyésztés.
– A mezőgazdasági birtok magánosítása után a munkaerő-felesleg már csak a családi gazdaságra támaszkodhat, így szaporodott meg a szó legszorosabb értelmében vett kistermelők száma. A faluban talán nincs is olyan földműves, aki nem jegyeztette be a gazdaságát, amivel jogosult a minisztériumi támogatásokra – mondja Gyémánt Ferenc, a majdáni helyi iroda vezetője, aki a helyi közösség titkári teendőit is ellátja, a regisztrációnál is segítségükre van a gazdáknak, majd megjegyzi:
– Nemcsak a növénytermesztés, elsősorban a kukorica-, búza- meg napraforgó-termelés jelenti a jövedelem forrását, hanem az állattenyésztés is. A legtöbb gazda a tejtermelésben találja meg számítását, no meg napjainkban a sertéshizlalásban, így értékesítve az olcsó, a 7-8 dináros kukoricát.
– Tavaly ennek több, mint kétszeresét fizettük, mert alig termett, meg kellett venni a takarmányt, nem éhezhetett az állatállomány. Ugyanis amikor öt évvel ezelőtt tejtermeléssel kezdtünk foglalkozni, akkor még én is a birtokon dolgoztam, az volt a célunk, hogy olyan törpefarmot létesítünk, ami munkahelyet biztosít a családnak, félúton nem számolhattuk föl a szépen gyarapodó fajtiszta szarvasmarha-állományt – veszi át a szót a 35 holdon gazdálkodó Pióker Róbert. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de nem panaszkodik sem a nyerstej felvásárlási árára, ami literenként alig 26-27 dinár, sem a kifizetésre, de még az alacsony terményárakra sem! – Ha csak növénytermesztéssel foglalkoznánk, évente egyszer jutnánk pénzhez, s a 35 hold termésének értéke nagyon szűkös megélhetést nyújtana. A tejtermelés folyamatos bevételt biztosít, hiszen havonta kétszer fizet a szabadkai tejüzem, s a tejpénzből vásárolhatjuk meg a növénytermesztés alapanyagait, az üzemanyagot. Húsz fejőstehenet tartunk, jól tejelő vörös meg fekete holstein fajtákat, és sokat jelent, hogy a tejüzemtől hűtőtartályt kaptunk, másnaponként házhoz jönnek a tejért, nem kell naponta kétszer a gyűjtőállomásra kannázni azt.
– Az extra minőségű tejnek a jó törzsállomány, meg a megfelelő takarmányozás az alapja…
– A szilázs képezi az alaptakarmányt, ehhez párosul az abrak, amit egyedül keverünk be a szántóinkon megtermelt kukoricából, búzából, napraforgódarából amihez premixet is adagolunk, de nem hiányzik a tejzsírt növelő lucernaszéna, valamint fűszéna sem. Amíg a cukorgyárban tart a répa-feldolgozási idény, friss répaszelet is kerül az állatok elé. Így elérjük az egyedenkénti 25 literes tejhozamot.
– Úgy mondják, hogy az állattenyésztőnek nincs munkaideje, nincs ünnepe és évi szabadsága, jó munkabeosztást kell készíteni, hogy rend legyen az istállóban, de a szántókon is idejében elvégezzék a teendőket…
– Naponta 7-8 órát vesz igénybe az állomány ellátása, tehát, ha rászolgál az idő nincs késlekedés a vetéssel vagy a termény-betakarítással sem. Persze hajnali ötkor már kelni kell – kapcsolódik be a beszélgetésbe Rózsa asszony, aki kiveszi a részét a takarmány-előkészítésből, a fejésből, ez természetesen géppel történik, de még az istálló tisztán tartásából is. A szántókon, a takarmány-bekészítésnél a férfiak végzik a munkát. Nem sajnálják a fáradtságot, hiszen annak megvan a látszata, s hogy távlatot látnak a mezőgazdaságban, így a tejtermelésben is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy fiukat a kanizsai mezőgazdasági szakközépiskolába irányították (dehogyis kellett győzködni!), ott is az állategészségügyi szakra. – Ha befejezi az iskolát, rajta múlik, hogy mihez kezd, de a folyamatosan bővülő farmunkon nagy szükség van máris a szakemberre, tehát biztos munkahely várja.
– A mezőgazdasági szaktárca támogatja az állattenyésztőket is, ezzel a lehetőséggel élnek-e?
– Természetesen igényeljük a támogatást, hiszen bejegyzett gazdaságunk és nyilvántartásba vett törzsállományunk van. Tavaly megkaptuk az állatok után járó támogatást meg a földalapú támogatást is, de az idén késnek a kifizetéssel, remélem, hogy az év végéig átutalják a pénzt, ami jól jön majd a gázolaj, a műtrágya, a tavaszi vetéshez szükséges vetőmagvak beszerzéséhez – bizakodó Rózsa asszony.
– Az állomány bővítésére gondolnak-e, van-e rá lehetőség?
– Önerőből növeljük az állományt, bővítjük az istállót is, nincs tehát látványos előrelépés a munkánkban, de nem akarjuk kölcsönökkel terhelni a gazdaságot – mondja határozottan Róbert gazda. – Legalább 50 fejőstehénre szeretnénk növelni az alapállományt, megmaradva a viszonylag igényes holstein fajtánál. Nem elegendő pusztán megnövelni az állományt, azoknak takarmányt is kell biztosítani. Úgy látom, hogy a termőföld, bár nincsenek első vagy másodosztályú szántóink, lassan kezdi visszaszerezni becsületét, alig akad eladó. Ez talán előrevetíti a mezőgazdaság meg a falu távlatát is…
