2024. október 3., csütörtök

Jut kivitelre is

Az intervenciós kukoricafelvásárlás jól kezdődött, nagy az érdeklődés, de a dinár értékének rohamos csökkenése miatt a termelők egy mázsa tengeriért nagyjából csupán 10 eurót kapnak

Szerbiában a földművesek nagy része már befejezte a kukorica szedését, így már felbecsülhető az idei hozam, amelyet több mint 5,5 millió tonnára értékelnek. A Gabonaalap igazgatója, Vukosav Saković elmondta, hogy ekkora hozammal megmarad 1,5 tonna kukorica, amelyet a világpiacon lehetne eladni. A szántóföldeken már nagyon kevés kukorica maradt, és az a mennyiség elhanyagolható a leszedett kukorica mellett. A kukoricát még azok nem szedték le, akiknek tárolási vagy szárítási gondjuk van. A becslések szerint 4,3 és 4,5 tonnás hozam volt hektáronként az idén. A Gabonaalap igazgatója elmondta, hogy Szerbiában az idén közel 7 millió tonna kukorica termett, tavaly pedig 4 millió tonna lett felhasználva, így kivitelre is lesz bőven. A kiviteli áru jó, de az a baj, hogy a világpiacon nincs, aki megvegye, még mindig a takarmánybúzát keresik a felvásárlók, mivel az olcsóbb. A búza az idén mindenhol jól termett, és amíg nem múlik el a búza utáni érdeklődés a kukoricát nincs kinek eladni. A kukorica ára Szerbiában 7,5 dinár kilónként, míg tavaly a törés idején 17 dinár volt. Az árak javulása új év felé várható, de nem kell túlzottan elbizakodni – mondta Saković. Tekintettel arra, hogy a dinár rohamosan veszíti értékek, a gazdák nem gazdagodnak meg az árutartalékoknak eladott tengeriből, hisz nagyjából csupán 10 eurót kapnak mázsánként.