2024. október 3., csütörtök

Az exminiszter bírálja mostani kollégáit

Rajtunk maradhat csaknem kétmillió tonna kukorica

Goran Živkov egykori mezőgazdasági miniszter szerint nem célszerű döntést hozott a kereskedelmi tárca, amikor úgy döntött, hogy az Árutartalékok Igazgatósága 96 000 tonna kukoricát vásárol fel 9 dináros áron. Az egykori mezőgazdasági miniszter szerint Slobodan Milosavljević, kereskedelmi miniszter az utóbbi 15 hónap folyamán több hibát is elkövetett, amelyek meghatározták a kukorica helyét a piacon.

Živkov elmondta, hogy először a kukorica kivitele volt megtiltva, amikor 800 000 tonna fölösleg volt az országban, azaz amikor az ára 16 dinár volt. Az egykori miniszter kifejtette azt is, hogy ha a kukoricát kiszállították volna, 100 millió eurót keresett volna az ország, akár félmillió tonnát lehetett volna exportálni. Ehelyett megvárták az új termést, és most további másfél fél millió tonna fölösleg van, míg az ára drasztikusan csökkent. – Most az állam szeretne javítani a helyzeten, de tudni kell, erre 10 millió euróra van szüksége, és még a tárolási költségeket is fizetnie kell. Az illetékesek azt állítják, hogy segítenek a termelőknek, 1 dinárral többet fizetnek a kukoricáért kilónként, mint a szabad piacon, ami igaz, de az is a valósághoz tartozik, hogy csak a termelők egy részének, vagyis másfél százalékának, így a termelők 98,5 százaléka nem élvezheti ezt a privilégiumot. – mondta Živkov.