A talajművelés módjait és eszközeit számos tényező befolyásolja: a talajtípus, a talaj fizikai állapota – annak nedvessége és szerkezete – az éghajlati viszonyok, az évjárat, a termesztett növényfaj igényei, a termesztési mód és cél, valamint a gépállomány.
A szántás, mint a talajművelés módjainak jelentős művelete, alapművelésnek minősül (ha nem a tarlóhántás forgatásos változatául szolgál). A forgatás célja a talajrétegek cseréje, ami több okból is szükséges lehet. Ilyen ok lehet a kolloidokban elszegényedett, szerkezetében és felszíni állapotában károsodott, valamint az ilyen talajhibákat nem tartalmazó rétegek cseréje. A talaj javítása; a növényi maradványok, a trágyák, a kémiai anyagok leforgatása és a gyomok irtása is az okok között szerepelhet.
Ne feledjük el azt a tényt, hogy a talaj forgatása nem okvetlenül és nem minden esetben szükséges! A gyakori talajforgatás indokoltsága ellen is számos érvet sorakoztathatunk föl. A talajszerkezet leromlásához vezethet a gyakori forgatás, különösen a szántáselmunkáló műveletek mechanikai károsító hatása eredményezheti ezt. Az évenkénti forgatás indokoltsága ellen szól az is, hogy a talajban az ásványi anyagok mozgása – a homoktalajok kivételével – lassú. Érdemes szem előtt tartani, hogy a talajjavító anyagok, trágyák és az aprított tarlómaradványok forgatás nélkül is a talajba keverhetők, s azt is, hogy a gyomok irtásában a helyes növényi sorrend és a forgatás nélküli eljárások is hatékonyak lehetnek. A takarékosság is fontos érv lehet, a forgatás energiaigénye a forgatás nélküli módszerhez viszonyítva ugyanis – a talajállapottól függően – 10–25%-kal nagyobb lehet. A forgatáskor a megnövekedett talajfelületen tetemes lehet a talajnedvesség-veszteség is. A talajhibákat tartalmazó helyeken – glejes, szikes, kavicsos, sós réteg – a forgathatóság mélysége korlátozott, a mélyítést forgatás nélkül, lazítókkal kell elvégezni.
A szántás eszköze az eke, melynek működő részei: az ekevas (vízszintesen vágó szántóvas), a csoroszlya (függőlegesen vág) és a kormánylemez (átfordítja a barázdaszeletet). Szántáskor a talajban keletkeznek: a barázdafal (barázdaoldal)), a barázdafenék és a barázdaszeletek. A barázdaszeletek átfordítása lehet: teljes (180°, amikor a barázdaszelet tarlóval fedett felszíne a barázdafenékre kerül) és részleges (135°).
Az ekevas (szántóvas) alakja szerint lehet: trapéz, orros és vésős. Élvastagsága 1 mm legyen.
A csoroszlya az ekefej előtt helyezkedik el (ha fel van szerelve), alkalmas a talajfelszín mintegy 10-12 cm-es bevágására (különösen tömörödött felszínű, aprítható tarlómaradványokkal borított talajon alkalmazzuk.) Lehet tárcsás (hullámos, csillagos vagy csipkézett szélű), vastagsága 4-5 mm, átmérője pedig 30–50 cm. Az ekevastól mintegy 5 mm-rel a tarló felé nyer elhelyezést. Ma már igen ritka, különösen nagyobb gazdaságokban a késes csoroszlya, amelynek esetleges használatakor arra kell ügyelni, hogy a hegye mintegy 3 cm-rel a szántóvas művelési mélysége felett vágjon, és kb. 6-8 cm-rel az eketest előtt helyezkedjen el.
A kormánylemez fajtája és állapota (is) meghatározza az eke fordító, porhanyító és keverő munkáját. Alakja lehet: hengeres – amely jobban porhanyít; ún. kultúrfelületű – ez porhanyít és forgat; félig csavart – amely elsősorban forgat, némileg pedig porhanyít; csavart – amely főleg forgat és csak sekélyen porhanyít, valamint hajlított tolólap alakú az ún. square ekéknél.
A kormánylemez lehet még műanyag, tárcsás, görgős és réselt is. A kormánylemezt gyakran fordítótoldattal látják el, ami intenzívebbé teszi a barázdaszeletek átfordítását, s részben a porhanyítást is segíti.
A következő számban a szántással kapcsolatos ismeretekkel folytatjuk.
