2024. október 3., csütörtök

Ellehetetlenített biotermesztés

A biotermesztés Nyugaton az egyik legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat. Egyes előrejelzések szerint 2010-re, azaz két éven belül az európai mezőgazdaság 30 százaléka organikus művelésű lesz. A közeli Ausztriában ez az arány már elérte a 20 százalékot. Az emberek egyre inkább odafigyelnek arra, hogy mit fogyasztanak, és az egészséges élelmiszerért a nagyobb árat is készek kifizetni. Magyarán hatalmas és egyre növekvő piacról van szó.

Szerbiában ennek ellenére az állam, legalábbis eddig, nem fordít kellő figyelmet erre a perspektivikus ágazatra. A mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási minisztérium az organikus termelésre vonatkozó törvény két évvel ezelőtti meghozatala után sem volt képes kidolgozni a kapcsolódó szabályzatokat. Emiatt a selenčai biotermékeket földolgozó gyár, a Zdravo Organic nem forgalmazhatja a termékeit a szerbiai piacon. A bürokratikus akadály miatt a vállalat vezetője Jožef Gašparovski levélben fordult Saša Dragin mezőgazdasági miniszterhez, melyben kifejtette, hogy a termékeik már két hónapja a raktárakban hevernek, miközben a szavatossági idejük egy évig terjed. Ha a papírok már holnap készen volnának, még akkor is egy hónapnak kellene elmúlnia, hogy termékeiket áruba bocsáthassák. A selenčai vállalat igazgatója a hivatalnokok hanyagságát okolja az előállt helyzet miatt, ami természetesen nemcsak a biotermékek forgalmazóit, hanem a termelőket is negatívan sújtja. A biotermesztés elismert szakértője, prof. dr. Branka Lazić az AgroPressnek nyilatkozva kijelentette, hogy a biotermelők az áldatlan helyzet miatt a vállalkozásuk beszüntetését fontolgatják. Szerinte egyszerű volna a megoldás erre a jogi űrre: az Európai Unió előírásait kellene alkalmazni.

Az organikus termelésről szóló törvény meghozatala után az ágazat szakértői fölkínálták a segítségüket a kapcsolódó szabályzatok kidolgozásában, de a hivatalban ülő fiatal tisztviselők nem tartottak igényt erre.