Az agrártárca a versenyképes szerbiai mezőgazdaság létrehozásán fáradozik, a szakosodást, a profizmust erősítené. Ehhez szíve-joga a miniszternek és tanácsadóinak, sőt azt is mondhatnánk, hivatalával vállalt kötelessége, csakhogy ehhez nem a földalapú támogatások megnyirbálásával kellene hozzákezdeni.
Nagy felháborodást keltett a földtulajdonosok körében a mezőgazdasági minisztériumnak az a kilátásba helyezett rendelete, mely megvonná a földalapú támogatást a szociális és egészségügyi hozzájárulást nem fizető mezőgazdasági termelőktől. Földtulajdonos és földbérlő között valóban különbséget tehetünk, hiszen van, aki műveli, s van, aki mással művelteti a földjét. Ha erőltetjük a dolgot, akkor a termelők között is alkalmazhatunk valamiféle megosztói mércét: aszerint például, hogy egyesek hivatásszerűen, földművesi főállásban űzik a szakmát, mások viszont nem. A mezőgazdasági minisztérium, azzal, hogy a szociális és egészségügyi biztosítást követelményként állította fel, ezt a megkülönböztetést próbálta meglovagolni. Az ugyanis, aki nem, vagy nem földművesi jogcímen fizeti a hozzájárulást, minden bizonnyal csak másodállású földműves lehet. Már ez a föltételezés sem állja meg minden esetben a helyét, de nemcsak ezért sántít mint érvelés, hiszen munkaerkölcsi megfontolásból az időben, tudásban, lelkiismeretességben való ráfordítás és az eredmények, nem pedig a betegbiztosítás módja minősíti a földművest. Még inkább vitathatóvá válik mindez, ha a nevén nevezzük a dolgokat: a földalapú támogatás, ha már ez a neve, a föld, a hektáronkénti terület alapján kellene, hogy járjon, s nem aszerint, hogy ki az, aki a földet megműveli. Így van ez az Európai Unióban is, amire mint mintára folyton-folyvást hivatkozunk.
Persze értjük mi, a minisztérium a versenyképes szerbiai mezőgazdaság létrehozásán fáradozik, a szakosodást, a profizmust erősítené. Ehhez szíve-joga a miniszternek és tanácsadóinak, sőt azt is mondhatnánk, hivatalával vállalt kötelessége, csakhogy ehhez nem a földalapú támogatások megnyirbálásával kellene hozzákezdeni. Ettől a gazdasági válság miatt kényszerű fogyókúrára ítélt mezőgazdasági költségvetés bizonyára megfelelőképpen karcsúnak fogja érezni magát, s talán a miniszter úr is elégedetten fog bólintani, hogy teljesítette a penzumot, és másra meg másnak is futja majd. De mit szóljon ehhez a gazda, akit a döntnök urak ott felül ismét parasztszámba vettek? S mit szóljon a föld, amely nem azért lesz sovány, mert a költségvetés karcsúsodik, hanem mert a földet annak nevezzük: merthogy a pénzhiány miatt nem adhatták meg neki, amit megkíván.
A felvetődő kérdésekre sem kaptunk választ mind a mai napig. S arra sem kapunk egyértelmű választ egyetlen garnitúrától sem, hogy miért nem az adminisztrációban dolgozók létszámát csökkentik inkább? S miért kell e tervezett rendelettel az országon belül is egy hátrányos helyzetű mezőgazdasággal foglalkozó réteget kialakítani, amikor a támogatások mértéke tekintetében már így is hátrányban vannak európai uniós társaikkal szemben a szerbiai gazdák?
