2024. október 3., csütörtök

Magyarországon is csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén októberben 16,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 32,6 százalékkal esett vissza, az élő állatoké és állati termékeké 7,4 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az idén az első tíz hónapban a mezőgazdasági termelői árak 2,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Ez a növényi termékek árszínvonalának 6,8 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és az állati termékek árainak 16,1 százalékos növekedéséből adódott.

Tavaly októberben a mezőgazdasági termelői árak 34,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Az olajos növények termelői ára októberben 15,2 százalékkal csökkent 2007 októberéhez képest, a burgonya termelői ára az előző év azonos hónapjához képest 25 százalékkal csökkent.

A zöldségfélék termelői ára tavaly októberhez viszonyítva 3,1 százalékkal nőtt.

A gyümölcsök 41,8 százalékos termelőiár-csökkenését két termék határozta meg. Az egyik az alma, amelynek ára a felvásárolt mennyiség volumenének nagymértékű növekedése következtében 66,1 százalékkal esett tavaly októberhez képest. A másik, jelentős súlyú termék a borszőlő volt, amelynek termelői ára 21,5 százalékkal csökkent előző év azonos időszakához képest.

A vágóállatok termelői árainak 12,6 százalékos növekedése a vágósertés árának 25,5 százalékos, a vágóbaromfi árának 1,5 százalékos, illetve a vágómarha árának 2,8 százalékos emelkedéséből adódott. Az étkezési tyúktojás termelői ára 5,5 százalékkal nőtt, a tejé 2,8 százalékkal csökkent.

Az idén az első tíz hónapban a gabonafélék termelői átlagára 10,3 százalékkal csökkent 2007 azonos időszakához képest.