A főeketest elé gyakran szerelnek kisebb ekefejet is, ami valójában az előhántó. Az előhántó azt a célt szolgálja, hogy a barázdaszelet két részletben, tökéletesebben forduljon alá.
Az altalajlazító elem lehet közönséges lazítótüske, amely a barázdafenék alatti talajt még 5–20 cm mélyen meglazítja. Másik megoldás, amikor az ekére a fordító ekefej mellet még középmély lazítót is felszerelnek. Ezekre a lazítókra főleg akkor van szükség, ha a barázdafenék alatt szárazabb, tömörödöttebb a talaj, mert ilyenkor (és folyamatosan azonos mélységben történő művelés esetén is) gyakran keletkezhet ún. eketalpbetegség. Ha az eketalpbetegséget nem szüntetjük meg (pl. altalajlazítással), akkor ez a réteg vízzáróként funkcionálhat, valamint a termesztett növények gyökereinek a mélyebbre hatolását is megakadályozza (sekély gyökérzónát eredményez).
Az ekék munkamélység szerint is csoportosíthatók, miszerint lehetnek: sekélyen (<16 cm), középmélyen (≤20 cm), mélyen (≤30 cm), mélyítő szántók (≤40 cm) és rigolekék (≥50 cm). Természetesen a gyakorlatban a legtöbb ekefajtát – bizonyos határok között – be lehet állítani a különböző mélységű szántásra. A talajtípustól, talajállapottól, az időjárási viszonyoktól, a művelés módjától és céljától, valamint a termeszteni kívánt növényfaj igényeitől függően beszélünk sekély- (10–15 cm), középmély- (20–25 cm) és mélyszántásról (30–40 cm).
Ekekapcsolás szerint léteznek vontatott, félig függesztett és függesztett ekék.
A forgatás iránya szerint vannak: ágyekék (egy irányban forgatnak), váltvaforgató ekék (egyik menetirányban jobbra, a másikban balra forgatnak), és árokhúzó ekék. Ezek az utóbbiak egyszerre két irányban forgatnak, tehát ugyanakkor töltögető ekék is.
A szántás minőségét több tényező határozza meg. Ilyenek: a talaj fizikai állapota (tömörödöttsége, nedvességtartalma), agrokémiai tulajdonságai, agronómiai (kultúr) állapota.
Nedvességtartalom szempontjából középkötött talajoknál (pl. csernozjomok) a szántóföldi vízkapacitás %-ában kifejezett 50–60-as érték (50–60% VK), míg több homokot tartalmazó talajok esetében magasabb nedvességtartalom is alkalmas lehet a forgatásos művelésre. (A gyakorlatban – a terepen – egyszerű próbaszántással, illetve a kifordított barázdaszeletből vett minta kézi összeszorításával könnyen megállapítható a szántásra való alkalmasság mértéke.)
A szántási mélység és a mélyítés korlátai szintén a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaitól (szerkezet, talajtípus), a termőréteg vastagságától, a tarlómaradványoktól, a gyomok faji összetételétől, de a terület lejtésétől és az időjárástól is függnek. (Ezt a kérdést még árnyaltabban tárgyaljuk majd a szélsőséges talajok művelési módjainál.)
Leszögezhetjük, hogy minél később szántunk (télen), annál sekélyebben kell azt tenni. Azok a mezőgazdasági termelők, akik mostanáig nem szántották fel földjeiket, minél előbb tegyék meg – mihelyt az időjárási viszonyok megengedik! A mi agrometeorológiai feltételeink mellett térségünk éghajlati paraméterei nagyon változóak. Gyakran előfordul, hogy az őszi időszak csapadékszegény, ami nagyon megnehezíti az alapművelést, de még jellemzőbb a túl csapadékos ősz, ami – ellenkező okokból ugyan, de – ugyanezt eredményezheti. Ennek ellenére sem szabad az alapművelést tavaszra halasztani! Az elmúlt ősz Vajdaság nagy részén – a talajtípustól függően – ugyan talajnedvesség szempontjából igen kedvező volt, különböző okokból mégis maradt némi felszántatlan terület. Általánosságban viszont elmondható, hogy igen gyakori az alapművelés elhúzódása, amire a jövőben is fel kell készülni. Az elhúzódás indoka lehet az előbbiekben már említett okok egyike, illetve az amortizálódott, leromlott gépállomány is, különösen az elszegényedett gazdaságokban.
