2024. október 3., csütörtök

Méregdrága lesz a vetőmag?

CIVIL HÍRMONDÓ
Az Óbecsén megtartott téli előadáson hangzott el: kukoricából egy vetési egység (25 000 szem) kategóriától függően 30–45 euróba fog kerülni. Ez a mennyiség 1 hold bevetésére nem elég, így kiszámolható, hogy 1 holdra csupán a mag mintegy 40-60 eurós kiadást jelent

Mint már hírül adtuk, az idén is téli előadássorozatot szervezett az óbecsei földműves-szövetkezet, valamint az Agro-Service civil szervezet. Berkes Károlynak, az egyesület vezetőjének beszámolója szerint az első összejövetelt január 8-án tartották az óbecsei szövetkezet termében, nagyszámú érdeklődő, mintegy 110 termelő részvételével.

Az előadássorozatot az óbecsei községi tanács mezőgazdasággal megbízott tagja, Boja András nyitotta meg, és a jelenlévőket üdvözölte a szövetkezet igazgatója, Živko Đakonov, valamint a szövetkezeti tagok közgyűlésének elnöke, Ördög István földműves is.
Az első előadás több témakört ölelt fel, az első témája a szerbiai mezőgazdasági minisztérium által bejelentett módosítás volt, amivel az érintett bejegyzett gazdaságok jogosultságát szabályozza az idei területi, 12 000 dináros hektáronként kifizetendő prémiumra. Az erről szóló beszámolót Péter Gusztáv tartotta, és a jelenlévők nemcsak nagy figyelemmel kísérték, hanem rengeteg kérdést is feltettek a beszámoló után – habár ezekre nemigen lehetett konkrét választ adni, mivel még sok megválaszolatlan kérdés van a minisztérium tervezetében.
A második előadás témája a Pioneer magkukorica kitermelő vállalat beszámolója volt a tavaly elért mintaparcella-eredményekről és a hibridek idei fajtaválasztékáról: magkukorica-, napraforgó- és olajrepce-magokból. A prezentációt a Pioneer terepi képviselője, Dusa János tartotta. Szó esett a magkukorica idei áráról is, amit a jelenlévő termelők nem túl nagy szimpátiával fogadtak, mivel egy vetési egység (25 000 szem) kategóriától függően 30–45 euróba fog kerülni. Ez a mennyiség 1 hold beültetésére nem elég, így kiszámolható, hogy 1 hold beültetése mintegy 40–60 euróba fog kerülni (csak a vetőmag!) – mutatott rá Berkes Károly.
A harmadik téma a számítógép használata a mezőgazdaságban, ezt az előadást mgr. Fenyvesi István informatikai szakember tartotta.

Bemutatta, mi mindenre alkalmazható a számítógép a mezőgazdaságban, többek között az adatok feldolgozására és tárolására, a föld-karton elkészítésére és annak vezetésére. Előre vetítette azokat a lehetőségeket, amelyeket a számítógép nyújt az összes lehetőségeivel, valamint tájékoztatott a számítógép használatáról az EU-tagállamokban, amelyekben sok információhoz, pályázati lehetőséghez csak így lehet hozzájutni, valamint a prémium- és egyéb támogatási igényléseket a minisztérium, bankok, vállalatok irányában csakis így lehet lebonyolítani. Sajnos, ennél a témánál a termelők legnagyobb része értetlenül figyelte az előadást. Ennek egyik oka, hogy nagyobb részüknek még számítógépük sincs, így sokan nem értették a beszámoló lényegét. Berkes Károly szerint ezért kellene az önkormányzatoknak és a mezőgazdasági minisztériumnak nagyobb hangsúlyt helyezni a középkorúak és idősebb korosztály felkészítésére, mert ha egy-két év múlva nálunk is bevezetik az adatok számítógépes feldolgozását a parasztgazdaságokban, akkor sokan nem tudnak majd eleget tenni a követelményeknek.
Az előadássorozat január 15-én, csütörtökön 10 órai kezdettel folytatódik a ZKI zöldségvetőmagok és a Hidropan Kft. csöpögtető öntözési rendszereinek bemutatójával.