A talajművelés alapjait tárgyalva már az előzőekben is említettük, hogy a legnagyobb energiaigényű szántás (a forgatásos alapművelés az összes talajművelés energiaigényének mintegy 40–50%-át képezi) mellett egyéb műveletekre is szükség mutatkozik, éspedig akár a szántás mellőzésével, helyettesítésével, akár a szántással egy időben vagy ezt követően.
A szántáselmunkálás célja a rögök porhanyítása, a felszín egyengetése és az üresség megszűntetése. Az elmunkálás során figyelembe kell venni a talaj tulajdonságait, a szántás minőségét, a szántás és vetés közötti időtartamot, a termeszteni kívánt növény igényeit, de a talajvédelmi szempontokat is. Lényeg az, hogy az elmunkálási műveletek ne fokozzák a talajhibákat (sem kémiai, sem fizikai értelemben), ne rontsák a szántás minőségét (pl. ne hozzák felszínre a leforgatott tarlómaradványokat, ne okozzanak tömörödést), ne fokozzák a talaj kiszáradását, porosítását. Tehát végső soron a megfelelő időben, erre alkalmas eszközökkel és jó minőségben végzett szántáselmunkálásnak az a célja, hogy elősegítse a magágykészítést.
A talaj lazítása során nő a hézagtérfogat (P%), azaz csökken a térfogattömeg, ami javítja a talaj levegő- és vízgazdálkodását; ezzel a biológiai talajéletet és az agrokémiai reakciókat is kedvező mederbe tereli. Attól függően, hogy a talaj mely rétegében szükséges a lazultságot létrehozni – azaz a tömörödöttséget megszűntetni –, a lazítás lehet sekély, középmély és mély.
A sekélylazítás eszközei a kultivátorok, kombinátorok, ásó- és forgóboronák, valamint a tárcsák. Alkalmazásuk tarlóhántáskor, szántáselmunkáláskor, magágykészítéskor és növényápoláskor jön számításba. A sekélylazítás mélysége 10–15 cm.
